Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 14. évfolyam, 1916 (Pozsony)
Kiss Jenőtől: Az antihellenistikus apológia az őskeresztyén egyházban Quadratus-tól Lactantiusig
166 Kiss Jenő. sebbet gondolni, mint hogy Isten a világot több nap alatt teremtette, olyan időben, amikor még sem nap sein éjszaka nem volt (!) (VI. 7, 1—2). Mit mondjunk erre vonatkozólag, hogy a hetedik napon megnyugodott munkájától, mint egy lusta, vagy fáradt napszámos (!) (ib.). Lehetetlen, hogy Isten elfáradjon, vagy kezeivel dolgozzék, annyival inkább, mert általában nincsenek kezei, épúgy, amint nincsen szeme vagy szája (ib). Istent egyáltalábban nem ismerhetjük meg (ib.). Origenes finom gónnyal mondja: elhiszi, hogy Celsus Istent nem ismeri, mert hiszen olyan nevetséges, gyermekes módon beszél róla, hogy akárki is láthatja, hogy ő tényleg nem ismeri Istent (VI. 2, 6). Majd a többi apologetához hasonlóan hangsúlyozza, hogy Istent emberi ésszel nem is lehet felfogni, mert az érzéki ember nem foghatja meg az Isten lelkének dolgait (II. Kor. 2 U, VI. 7, 12), csak egy uton, a kijelentés utján juthatunk ismeretéhez (VI. 7, 9—10). Celsus példája világosan mutatja, hogy Istent másképen nem ismerhetjük meg. A keresztyének Jézus által tudják, hogy Isten szellem, mindenütt jelenvaló, mindenható, aki a világot az ember kedvéért teremtette (VII. 5, 4; IV. 1, 5). Az irás nagyon gyakran képies módon beszél Istenről (VI. 7, 2—5), ami annyival inkább jogosult, mert kép nélkül nem tudnók Isten nagyságát megérteni (VII. 5, 7). Isten a mi tökéletlenségünk miatt jelentette ki így magát a próféták által, bölcs mesterként, aki, gyermekekkel lévén dolga, kerüli a nehéz logikai fogalmakat, szónoki beszédet, tudván, hogy lényegét teljesen megfelelő módon nem értethetné meg az emberekkel (IV. 4, 7; VII. 5, 7). Tatiánhoz hasonlóan hangsúlyozza, hogy aki Istent nem ismeri a kijelentés értelmében, az az embert is félreismeri. Világos példája ennek Celsus, aki határozottan állítja, hogy az embernek semmi fölénye sincs az állat felett. Celsus idevágó nyilatkozatai alepján a gyermekkorát élő materializmus apostolaként tűnik fel. Tagadja a> természetben a célnak a létét, az isteni gondviselést. Felfogása szerint az állatok és növények sokféle faja véletlenségből állt elő, észre nem vehető kicsiny porrészekből (IV. 8, 5). A negyedik könyvben fejti ki részletesen, hogy az ember nem tekinthető a legkiválóbb teremtménynek; állatok és növények netn az ő kedvéért teremtettek; eső és napsugár nemcsak az ő javára szolgálnak; sokkal gyengébb számos állatnál; élelmét fáradsággal kell megkeresnie szemben az állatokkal, amelyek jó része készen találja azt. Azt sem lehet mondani, hogy úr volna az állatok felett, hiszen gyakran előfordul, hogy a ragadozó állatok megölik, széttépik az embert; amig az ember a természettől semmiféle támadó vagy védő fegyverrel nincs felszerelve, addig az állatoknak vagy gyorslába, szárnya van, hogy menekülhessenek, vagy erős karma, foga, hogy támadhassanak. Nemcsak az ember él társadalmi életet, rendezett viszonyok közt, a hangyák és méhek is így élnek.
