Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 14. évfolyam, 1916 (Pozsony)

Kiss Jenőtől: Az antihellenistikus apológia az őskeresztyén egyházban Quadratus-tól Lactantiusig

162 Kiss Jenő. Ha egy meredek szikláról taszították volna le, vagy mocsárba vetették, volna, vagy kötéllel fojtották volna meg, ha soni készítő lett volna, vagy kőfaragó; vagy kovács, úgy szép dolgokat hallanánk az életnek természet feletti sziklájáról, a feltámadás mocsaráról, a halhatatlanság köteléről, a lélekkel teljes kőről, a szeretet váráról, a szent bőrről. Van-e vén asszony a világon, aki ne szégyelné ilyen Ízléstelen mesékkel a gondjaira bizott gyermeket elaltatni? (VI. 4, 1). A tanítványok „ez a varázsló és szemfény vesztő szépség" vagy álmodták az általuk leírtakat (subjektiv vizió hypotezise), vagy ami sokkal valószínűbb, úgy találták ki (tudatos csalás hypotezise!) (II. 9, 2) Megcsalták a világot, és azt mondták, hogy Jézus mondotta azt nekik (II. 3, 1). A legtöbbet post eventum megváltoztatták, hogy Jézus dicsőségét megmentsék (II. 3, 3—4), és ezért nem érdemelnek hitelt, hiszen mesterüket is cserben hagyták a veszedelemben (passim). Origenes szerint azonban mindenekelőtt a tanítványok nem voltak a subjektiv vizió áldozatai. Hiába fáradozik Celsus annak bebizonyításán, hogy a képzelet egy meghalt ember képét annyira életteljessé teheti, mintha az valóban élne. Ez csak álomban lehetséges, de nem ébren levő embernél, kivéve ha elmezavarttá lett (II. 9, 7). Tamás apostol hitetlensége mutatja, hogy nem tartották lehetségesnek emberi számítás szerint a Mester viszontlátását (II. 9, 8). De azután az sem hihető, hogy tudatosan csaltak volna. Amint az írásaik bizonyítják; amelyekben saját hibáikról és gyengeségeikről is megemlékeznek, bevallják, hogy meg fognak botránkozni a Mesterben. Ha nem lettek volna őszinte emberek, ilyesmiről bizonyára nem írtak volna (II. 3, 3). Arról is említést tesznek, hogy Jézus felkiálltott: Atyám ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár, — amit, ha költött dolgokról beszélnének, bizonyára nem állítottak volna (II. 4, 2). Emellett bizonyít az apostolok sajat jelleme is; igaz hogy gyengék voltak, amikor mesterük tanítását még nem értették jól meg (II. 7, 7), de éppen ez a körülmény, hogy korábban olyan gyenge és egyszerű emberek voltak, mutatja, hogy nem találhatták ki maguktól az evangéliomi történeket. Isten ereje nélkül semmire sem lettek volna képesek, mert hiszen sem logikát nem tanulták az okfejtés és következtetés céljából, sem az ékes szólást, hogy hallgatóik szivét megnyerjék (II. 13, 1). Hogy, amint Celsus is nevezi őket, e bűnös emberek Krisztus evangéliumához tértek és általuk a világ megjavult, ez mutatja kétségen kiyül, hogy Isten lelke volt velük (I. 13, 1—2). Állhatatosságuk, a nyomorúságok közt való kitartásuk bizonyít mellettük. Kigondolt mesékért senki sem fog önként meghalni (II. 2, 3.), pedig ők félelem nélkül néztek szembe a halállal, és haltak meg. (I. 7, 4, 22; II. 2, 3). Helytelen-e tehát, ha ő nekik hiszünk, amikor irataikban az Isten félelemnek és őszinteségnek világos nyomaival találkozunk, ellenben semmit sem találunk, ami azt a gyanút kelthetné, hogy valótlanságokat irtak volna. Origenes nem kételkedik abban, hogy Jézus épen