Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 14. évfolyam, 1916 (Pozsony)
Dr. Schneller Istvántól: Apáczai Cseri Jánosról, mint a magyar nemzet pedagógusáról
71 Apáczai Cseii Jánosról. 109 hogy egy testileg megtörött ember, ki tudja azt, hogy néhány év múlva a halál martaléka; s ki tudja azt, hogy az idegenből hozott nejéről, s alapított családjáról az ő bekövetkező halála alkalmával felettes hatósága gondoskodhatna éppen ezzel a hatósággal szembe száll s közvetlen halálbüntetéssel való megfenyitése után ennek a hatóságnak szemébe megmondja gyarlóságait, mulasztásait, lelketlenségét. Ez a prophetai szellem, mely a mult és jelen kíméletlen diagnosisa alapján a jobb jövőnek útját jelöli meg: ez emeli Apáczait hazánk legnemesebb, legnagyobb férfiai sorába s teszi őt legmagyarabb paedagogusunkká. Ez alapon értjük már most, hogy Apáczai miképpen kivánja a tudományokat, illetőleg a tantárgyakat kezelni. Az összes tudományokat ő a szabadzág zászlaja alatt közli Hazája ifjúságával s így tehát nem mint bármely tekintély befolyása alatt álló 1. Ezért is ő arra a tudományra fekteti a fősúlyt, amely minden egyes szaktudományt megalapozza, amely az összes tudományokban mint azok mozgató elve érvényesül: a áialecticára, a tudományok iuáományára, a inűveszetek műveszetére, vagy amint azt Bisterfeld mestere nevezte a tudományok anyjára-. Nem emberektől vesszük ennek orgánumát: természeti adomány az, mely mint: „a józan észnek velünk született tehetsége bennünk ténykeáik." Ez az az erő. amelynél fogva mi okoskodunk és vitatkozunk; amely minket a tárgyi világ megismerésére, „a dolgok nyomozására és kutatására indít és serkent"; mely mielőtt a dialectica, mint tudomány megalakult volna már is századok előtt az éleselméjü és bölcs vitatkozásokban, magyarázatokban, okoskodásokban érvényesült; s mely most midőn e.gondolkozás és lét törvényei tudatosakká váltak: s így kialakult a dialectica tudománya - megvilágító és szervező, rendszerező elvként működik. „Valamint a világ a naptól fényt: úgy nyer lelkünk a dialecticátol minden oldalról fényt az okoskodásra". Az okoskodás functiója tehát a dialectica utján tudatossá válik, nevezetesen, megtanítja a dialectica az okoskodót, hogy mint kell mindenben az okozati összefüggést feltalálni és mindenre a maga mivoltához képest alkalmazni''". Nem birja eléggé magasztalni a dialectica „mérhetetlen fenségét és nagyságát." Az uj kaput bámuló borjutói az emberi méltóságra emelkedett férfiú abban külömbözik, hogy a logika világával felfegyverkezik s azon iparkodik, hogy semmit sem gondol, semmit sem beszél, sem nein : tesz, hol a logikai összefüggést világosan felnem ismeri, nem érzi, nem látja 4". Ezzel minden egyes dolog is, valamint a tudomány is az okozati összefüggés egészébe kerül. Csak az, ki a 1 Encycl. előbeszéde XV. XVI. 1. - De studio sap. Hegedűs ford. 74 1. 3 U. o. 74. 75. 4 U. o. 75. 1. J
