Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)
Dr. Erdős Józseftől: Jakab apostol theologiája és ethikája
Jakab apostol theologiája és ethikája. 7 Istenről, mint öveit féltékenyen őriző és szerető Örökkévalóról, aki nagy odaadással és gondoskodással szünetlenül óvja az embert a világ szerelmétől, mert azt akarja, hogy az ember minden földi és érzéki kívánságtól mentesen, testestől-lelkestől egyedül az 0 tulajdona maradjon (4 4). Aki tehát akár érzelmeivel, akár cselekedeteivel a világhoz való vonzalmat árul el: az merő ellentétbe helyezkedik Istennel, felfuvalkodottá lesz, eltántorodik Tőle és a bűn zsákmánya lesz. A hívők úgy menekülnek meg ettől a veszélytől, ha tisztán tartják kezöket, szentségben őrzik szívöket, megalázzák magukat Isten előtt, ami a sátánnal való küzdelemben a győzedelem biztosítéka: ekkor és így lesznek és maradnak Isten választottai, akiket Ο felmagasztal (4 f t_ 1 0). Ehez a gondolathoz simúl az Isten igazmondóságában vetett hit, ami azt jelenti, hogy Istenben tökéletesen megbízhatunk, meg kell bíznunk aképpen, amint cselekedte Ábrahám, akinek bizodalma abban határozódott, hogy Isten Ígéretének, szavának bizonyossága felől teljesen meg volt győződve, mert tudta, hogy Isten a szavát megtartja, igéretót beváltja (2 2 3). Ez az isteni igazmondóság újul meg állandóan a hívők életén. Christologiai tekintetben kevés anyagot tartalmaz a levél. Ennek okát egyfelől a rövidre mért terjedelemből, másfelől a keresztyéni élet főbb elveinek csupán részleges felöleléséből magyarázhatjuk meg. Egyébiránt szerzőnk nem is oly mélyen járó dogmatikus, mint Pál, sem nem annyira szemlélődő és mystikus szellem, mint János. Mindamellett, amit Jézusról tanít, az híven megegyez az evan»;éliomok és apostoli levelek előadásával. Jézus Krisztus Úr, ο : λΐ 'ριης , a szó ószövetségi jelentésében és értelmében. (3 az Idvezítő, aki az igéret szerint mint Messiás, azaz Istennek Felkentje jelent meg a földön; nem más, mint az az Úr, akinek istennevét a LXX szerzői görögül ο γ.νριος szóval jelezték. Ez a királyi név tárja föl Jézusnak a szó eszményi értelmében vett Izraelhez való viszonyát és erre való tekintetből kapcsolja esybe Jakab ezt a messiási nevet, mint tulajdonnevet, közvetlenül a Jézus nevével, amikor mindjárt levele kezdetén azt a nyilatkozatot teszi, hogy ő az Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgája. Már ezzel a jelzéssel bizonyságot tesz arról, hogy az ő szolgálata, azaz apostoli tisztének teljesítése olyan nemű és rendeltetésű, amely Istennek ós a történelmi Jézus személyében földre szállt, egyedüli örök Közbenjárónak megbízásából ered és az Ő dicsőségének hirdetésére irányul. Jézus Krisztus nevét az Ο istenségének bizonyságáúl, az Atyáéval kapcsolatosan, sőt előltéve említi, mikor azt mondja, hogy nyelvünkkel áldjuk az Urat és az Atyát (3 9). A Krisztus előtt való megalázkodás, a hozzá való megtérés
