Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)

Pröhle Károlytól: Háború és theologia

56 Prölile Károly. gyalni, nagy súly esik a jelenkorban azért, mert az a lelki megújulás, amelynek követelését a világválság vallásos megítélése elutasíthatatlanul magában foglalja, csak a Krisztus által lett bűnváltság elsajátítása útján mehet végbe. A régi egyházi dogmatika ezt az „útat," az „ordo salutis"-t kissé komplikált fogalomrendszerben állapítja meg. Ez a fogalomrendszer az élet érdekében egyszerűsítésre szorúl. Közelebbről megkívánjuk, hogy az üdvösség (megváltás) elsajátításáról szóló tan egyszerűsített alakjában legyen a) elég világos ós határozott, hogy alapvonalaiban az iskolázatlan elme is megérthesse; azért szorítkozzék a minden esetben érvényesülő lényeges mozzanatok kiemelésére anélkül, hogy az angolos methodismus merevségébe esnék ; b) elég tartalmas és szemléletes, hogy ne legyen puszta formaság ós fel tudja magába venni a bibliai igazság eleven teljességét; c) elég tág, hogy a való élet kimeríthetetlen gazdagságát ne korlátozza. Az újabbkori theologia számos figyelemre méltó kísérletet tár elibénk, mely az üdvösség rendjéről szóló tan egyszerűsítését czélozza. Ezeknek a kísérleteknek történeti és rendszeres kritikai feldolgozása igen szükséges és korszerű theologiai feladat. A föntebbiek alapján nyilvánvaló, hogy a theologia itt is mennyire közvetlenül szolgálja a világos elmélettel az egyház gyakorlati feladatainak megoldását, amikor a megtérés és az új élet igéjének hirdetése szinte világtörténelmi szükségletnek tűnik fel. Az igét azért hirdeti az egyház, mert keresztyén meggyőződés szerint az ige kegyelmi eszköz. Az ige a keresztyén igazságnak az a kijelentésszerű kifejezése, mely által a megváltó, újjáteremtő isteni kegyelem az emberi lélekre hat. A mostani háborús idő tapasztalásai között a legbecsesebbek egyike s a jövőre nézve minden egyébnél biztatóbb kétségkívül az, hogy a nehéz napokban sokkal többen és sokkal intensivebben mint előbb tapasztalják meg az igének mint az isteni kegyelem eszközének erősítő, vigasztaló, boldogító felemelő, megszentelő, újjáteremtő, üdvözítő hatalmát s a háború viharos éjszakájában annál fényesebben ragyogó, elévülhetetlen és megingathatatlan igazságát. Még azok is, akik mindenkor szivesen foglalkoztak az igével, a háború élményeinek hatása alatt új meg új oldalról ismerik meg az ige kimeríthetetlen gazdagságát és megbecsülhetetlen értékét. Ez az új tapasztalás, annál becsesebb, mert egyaránt kiterjed az ó- és az újszövetségi igére. Igen sokan az ószövetség igetartalmát, igei jelentőségét csak most fedezték fel. Az ige ismét egységes organizmusként tűnik fel előttünk az ó- és az újszövetségben. Az újszövetség gyökerei az ószövetségben vannak. Sokan állították már azt, hogy ezek a gyökerek elhaltak. De a gyökérsorvadás mindig az egész szervezetet