Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)

Pröhle Károlytól: Háború és theologia

Háború és tlieologia. 55 a megváltás művét illeti, én úgy látom, hogy annak a közönségesnél mélyebbre ható, a bibliai kijelentéssel egyező megértéséhez épen a jelenkor tapasztalása szolgáltat egy igen becses analógiát. Azt hiszem, ha valaha, most láthatjuk és tapasztalhatjuk azt, hogy az emberi társas élet igen kiterjedett mértékben az áldozat törvényén épül fel, melytől a helyettesítés elve elválaszthatatlan. A küzdő hadsereg, a nép színe, virága, az egész népért hozza véráldozatát. Mindegyikünk érzi, hogy harczosaink érettünk — s az „érettünk" gondolata a „helyettünk" fogalmát is implikálja — érettünk küzdenek, szenvednek, véreznek, halnak meg. Ennek az átérzése a mostani háborús időnek egyik legnagyobb és legbecsesebb erkölcsi élménye, melynek tisztító, nemesítő hatása kétségtelen. De nemcsak ebben a viszonyban érvényesül az áldozat és a helyettesítés törvénye. A szülő gyermekeiért, egyik családtag, egyik nemzedék a másikért, a följebb való az alattvalóért, az alattvaló a feljebbvalóért, az egészséges a betegért, az egyik társadalmi kör és foglalkozási ág a másikért dolgozik, fárad, küzd, szenved. Ezen egymásért való munka és áldozat nélkül az emberi társadalom nem állhatna fenn mától holnapig. Ha ezt meggondoljuk, akkor eltűnik az az idegenszerűség, mely sokak szemében a Krisztus (helyettes) áldozati haláláról szóló tant körülveszi. Akkor közelebb jutunk — per analogiam — annak megértéséhez, hogy aki Isten színe előtt — nem önkényesen, hanem Isten akaratának megfelelően — az egész emberiség ügyét a magáévá tette, mint Istennek ama báránya az emberiség bűnét magára vette s akit a bűnös világ kitaszított magából, a világért, mi érettünk is, szenvedett áldozati halált, szenvedte el az ítéletet, hogy mi ítélet helyett kegyelmet nyerjünk. — S aki ettől a tantól az ethikát félti, azt hadd emlékeztessem az előbb felhozott analógiának erkölcsi kihatására. Vájjon nincsen-e reánk közvetetlen erkölcsi tisztító, fegyelmező, nemesítő hatással az a gondolat, hogy harczosaink érettünk szenvednek ? Amennyivel a megváltás műve nagyobb az itt felhozott analógiánál, annyival nagyobb, erősebb, mélyebb, egyetemesebb annak erkölcsi hatása is. Természetes azonban, hogy a megváltásra vonatkozó gondolatok idegenszerűségének eltűnése még nem jelenti a megváltás elsajátítását. Ez nem az okoskodás műve, hanem — Krisztus szentlelkóe. Csupán arról van szó. hogy a jelenkor tapasztalásai egyebek között a megváltásról szóló bibliai tan megértéséhez is közelebb hozhatnak legalább egyeseket az analógia útján. Más szóval a fenti fejtegetésnek inkább apologetikai, mint dogmatikai jelentősége van. A megváltás elsajátításáról szóló tanra, melyet a hagyományos dogmatika az üdvösség rendje czímen szokott tár-