Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)

Pröhle Károlytól: Háború és theologia

54 Prölile Károly. daczára is ma érezhetőbbek mint bármikor s amelyek teljes kielégítésüket csak Jézus Krisztus megváltói személyében illetőleg életművében találják meg. Anélkül, hogy a formai rendszerességre akarnám helyezni a fősúlyt, a jelen tapasztalásaira való tekintettel a következő négy pontot veszem irányadónak, amikor a christoczentrismus jogosultságáról van szó: 1. Ahol a bűntudat teljes erejével ébred föl, ott a lélek ma sem talál igazi megnyugvást másutt, mint Jézusnál. 2. Az embernek már régóta nem volt annyi vigasztalásra szüksége, mint napjainkban ; a tapasztalás pedig azt bizonyítja, hogy a vigasztalásra szoruló, bánatverte szívnek nincsen a világon jobb menedéke, mint Jézus. 3. Az ember és ember közötti viszonyban a világnak ma inkább mint valaha szüksége van a szeretetre és ez a nagy szeretetszükséglet megmarad akkor is, amikor majd a harcz elmúltával a népek új berendezkedéséről lesz szó. Igaz, hogy itt a humanitárius idealismus is kínálkozik. De anélkül, hogy ezt leszólni akarnánk, ismét a tapasztalás alapján kell megállapítanunk azt, hogy a szeretet tisztaságát, tartósságát, és korláttalan egyetemességét csak a krisztusi szeretet szelleme biztosítja. 4. Végül — last not least — az intellectusnak is vannak olyan szükségletei, amelyeket épen a jelenkor tanulságai szerint csak Jézus a Megváltó elégíthet ki. Naponként tapasztalhatjuk, mennyire összezavarta a világháború azoknak a gondolatvilágát, akik Jézusnak nem a világnézetük középpontjában adtak helyet. Az élet és az emberi történet értelmét kereső, világnézetalkotó gondolkodás számára is csak .Jézus hozza meg a kellő világosságot, ha ő lesz gondolkodásunknak is alfája ós ómegája. Ez természetesen nem akar a Jézusnál található lelki javak teljes és rendszeres felsorolása lenni. Csupán néhány szempontot akartam a jelenkor tapasztalása alapján kiemelni a christoczentrikus álláspont korszerű igazolása végett. Ennek az álláspontnak a teljes rendszeres kifejtése nem tartozik ezen vázlatos czikk keretébe. Elég az hozzá, hogy a christoczentrikus álláspont a jelenkorban is jogosultnak és szükségesnek tűnik fel. Hogy ez a christoczentrismus helyes értelmezés esetén nem áll ellentétben az istenfogalom tárgyalása közben említett theoczentrismussal, azt csak közbevetőleg jegyzem meg. A dogmatikai elméletben lehet ugyan vitatkozni arról, hogy a Jézus Krisztus személyéről vagy megváltói munkájáról szóló tan való-e előbbre. A vallásos élet gyakorlati útja mindenesetre az, hogy Krisztus „jótéteményeinek" megismerése útján jutunk az ő személyének megismerésére a Melanchthonféle kánon szerint: Christum cognoscere est benefícia eius cognoscere. Ami pedig Krisztus jótéteményeinek summáját,