Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)
Pröhle Károlytól: Háború és theologia
50 Prölile Károly. tosuló üdvösséghitnek, belső, szerves kapcsolatát, — oly feladat, melynek világos megfejtésével a dogmatika igen hasznos szolgálatot tesz úgy az igehirdetésnek, mint a lelkipásztorkodásnak. Ebbe az irányba utal a világháborúnak az az általánosságban formulázott vallásos megítélése is, melyről az 1. szakaszban volt szó. De az isteni gondviselésről szóló tannak élénkebb theologiai tárgyalására szükség van azért is, hogy a megújult gondviseléshit akadálytalanul helyezkedhessél^ el a neki megfelelő világnézeti keretben s így egyszersmind védelmet találjon a kívülről jövő támadások ellenében. Ebben az irányban mindenekelőtt ki kell tűnnie annak, hogy eleven gondviseléshit csak mint egy a világ felett álló, de egyszersmind a világban elevenen benne működő személyes Istenben való hit lehetséges és azért csak a személyes Isten keresztyén fogalma adhatja meg a gondviseléshitnek azt a világnézeti keretet, amelyre szüksége van. A gondviselést magát nem lehet megszemélyesíteni, vagy a személytelen „Ég"-nek tulajdonítani. Különben az imádságnak sem volna értelme. Szóval újra kitűnik a theisztikus istenfogalom jelentősége. De vannak még más világnézeti problémák is, amelyeket épen a gondviseléshit mai állása tesz actuálisokká. Hogyan fér össze a világháborúnak az a vallásos megítélése, mely abban az isteni világkormányzásnak egy tényét látja, azzal az ethikai ítélettel, mely eluta*íthatatlanúl követeli a világháborúra nézve az emberi felelősség megállapítását? íme az isteni világkormányzás és az emberi szabadság, ill. felelősség egymáshoz való viszonyának régi mesterkérdése a világháborúra alkalmazva. Nem kevésbbé foglalkoztatja az elméket, az a theodiceai kérdés: hogyan egyeztethető össze a világháború ténye az Isten igazságosságában, bölcseségében és jóságában való hittel? A theodiceát természetesen nem vesszük ma abban az értelemben, amelyben azt már Kant joggal elvetette: „Unter Theodicee versteht man die Verteidigung der höchsten Weisheit des Welturhebers gegen die Anklage, welche die Vernunft aus dem Zweckwidrigen in der Welt gegen jene erhebt." 1) De mi nem a puszta philosophiai kriticzismus szempontjából vetjük el az ilyen értelmű theodiceát, hanem elsősorban vallási okokból. Az emberi észnek nem konczedáljuk azt a jogot, hogy Istent bármily formában „vád alá helyezze" és a maga fóruma előtt igazolásra szólítsa; viszont Isten nem szorúl a mi szegényes okoskodásunk prókátort szolgálataira. De azzal igenis szükséges szolgálatot ') Ueber das Misslingen aller philosophischen Versuche in der Theodicee. 1791.
