Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)
Pröhle Károlytól: Háború és theologia
Háború és tlieologia. 49 zur Kritik des Vorsehungsglaubens der Aufklärung" czímű munkáját 1). Akkor egy rendkívüli méretű természeti katasztrófa ingatta meg sokakban az isteni gondviselés hitét s azt az optimismust, melynek két főiránya egyrészt Shaftesbury, másrészt Leibniz nevéhez fűződik. A „Theodicea" alapproblémája valósággal akuttá vált. Az újabb időben nem egyszer, pl. a messinai földrengés vagy a Titanic elsülyedóse alkalmával, tapasztalhattuk, hogy természeti katasztrófák inkább csak mint szenzácziók hatottak korunk hírlapokból táplálkozó, ideges nemzedékere és alig érintették az emberek világnézetét, élethangulatát. Ez áll a világháborúról is azoknál, akik abban mélyebb eszmélés híjján, nem látnak egyebet, mint óriási természeti katasztrófát. Azonban az emberek nagyobb része mégis csak érzi azt. hogy a világháború sokkal több ennél, — egy soha eddig nem tapasztalt nagyságú világtörténelmi katasztrófa, mely egyszerre halálos veszedelembe sodorta a népeket és az egyes emberek millióit és mindnyájunkat arra kényszerít, hogy reá eszméljünk úgy belső, mint külső életünk legelemibb alapfeltételeire. Azért válik a világháború válsága a világnézet kérdésévé is ós azért tűnik ki most világosabban mint bármikor, hogy lelki életünk alapfeltételeihez a vallás, az istenhit is hozzátartozik. Talán nem hibás az a megfigyelés, hogy ez a vallásos szükséglet, ez a — hogy úgy mondjam — primitív istenhit ma első sorban mint az isteni gondviselés szükségének az érzése nyer konkrét alakot. Ez nyilatkozik meg legtöbbször abban a millió és millió fohászkodásban, mely most az emberek kebléből fakad és a magasságban Istent keresi. A jóságos Isten gondviselésével való biztatásra ós vigasztalásra van leginkább szükség a lelkipásztorkodás terén az itthon maradottak, a harcztéren küzdők és a kórházban ápoltak között egyaránt. Az isteni gondviselésben való hit nyer ezerszeres megerősítést az egyéni sorsalakulás és különösen a harcztér tapasztalásaiban: „Isten csodája, hogy még életben vagyok", „hogy nagyobb baj nem ért", „Isten őrizett". Ez a gondviseléshit megújulása népünk lelkében. Ez megélénkíti a theologia munkáját az isteni gondviselésről szóló dogmatikai tan terén is. Élénkebb munkára ezen a téren mindenekelőtt azért van szükség, hogy a theologia a maga részéről is hozzájáruljon az újra éledt gondviseléshitnek az üdvhit irányában való kimélyítéséhez és feltárja a kettőnek, az Isten atyai gondviselésében való hitnek és a Jézus Krisztus megváltói személyében közpon') Megjelent a „Beiträge zur Förderung christlicher Theologie cz. sorozat V. évfolyamában mint 3 füzet. Gütersloh. 1901. Theo!. Szaklap X1U. évf, 4
