Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)

Pröhle Károlytól: Háború és theologia

38 Prölile Károly. nem csekély elszegényedését vonná maga után, azt nemcsak történeti szempontból kell kétségtelennek tartanunk, hanem már akkor is, ha meggondoljuk, hogy a legelemibb keresztyén megismerésben is benne van a minél magasabb fokú tudatosságra, világosságra és teljességre való törekvés, ez a törekvés pedig csak a theologiai megismerésben jut el czéljához, már amennyire a czélhozjutás itt. e földi életben lehetséges, ahol minden theologia „theologia viatorum." — De ugyanezen viszony alapján világos az is, hogy a theologia mint a keresztyénség, az egyház legmagasabb fokú tudatosságának szerve csak akkor felelhet meg a maga hivatásának, ha egész munkáját az életnek ugyanaz a lelke hatja át, mely az egész szervezetet létrehozta és fenntartja. Csak így van meg egyrészt a theologia, másrészt a keresztyén életszervezet, az egyház között az egészséges kölcsönhatás viszonya, mely mindkettőnek épségét és normális fejlődését biztosítja. A szerves kapcsolatnál fogva a theologia ós a keresztyén óletszervezet (egyház) között a kölcsönhatás viszonya természetesen akkor is fennáll, ha akár az egyik, akár a másik oldalon egészségtelen, életromboló elemek vegyülnek a szervezet életébe. Ha az egyházi élet pang, a keresztyén életszervezet megbetegszik, elgyengül: ez a kóros állapot természetszerű visszahatással van a theologiára is. Viszont ha a theologia ellentétbe kerül tulajdonkópeni hivatásával és kívülről olyan elemeket vesz fel magába, amelyek a keresztyénség lényegévei össze nem férnek, akkor ezen elemek romboló hatása előbb-utóbb a keresztyén életszervezet egészében is érezhetővé válik. Hogy a magyar protestantismus körében a theologia és az egyházi élet között nincs meg az egészséges kölcsönhatás viszonya, hogy míg egyfelől az egyházi élet pang, addig másfelől a theologia sincs az egyházi életre azzal a termékenyítő, ébresztő hatással, amelyet tőle méltán lehet megvárni — e miatt az egyik és a másik oldalról már régóta hangzik a panasz. A puszta vádaskodás természetesen sem az egyik, sem a másik irányban nem használ semmit. A helyzet bírálata lehet kérlelhetetlenül szigorú, — használni csak akkor használ, ha a keresztyénségnek valóban lényeges elveit igyekszik érvényre juttatni. Amióta a hazai protestantismus belső állapotát behatóbb megfontolás tárgyává tettem, a hazai protestantismus és vele együtt a hazai protestáns theologia élettelenségének, hatástalanságának ) főokát abban a körülményben keresem és vélem feltalálhatni, hogy a hazai protestantismus nem élt át ') Ezt a szót természetesen csak nagy általánosságban értem és nem akarok vele igazságtalanná válni azon örvendetes életjelenségek iránt, amelyeknek a hazai protestantismus sem volt egészen híjjával.