Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)
Dr. Szelényi Ödöntől: Hartmann Ede vallásbölcselete
274 Dr. Szelényi Ödöra. (i. m. 37.) De ismét nem szabad a vallást a művészettel összezavarni. A vallás komoly élet a legreálisabb érzelmekben, a műélvezet vidám játék ideális érzelmi képekkel. Ezért a vallásos művészet önálló ápolása helyeselendő, a vallásos műápolás az istentisztelet keretében azonban mindenkép elvetendő. Az igazi vallásos érzelem azonban a mysticus, ez minden vallásosság éltető forrása, melyből a vallásos élet mindig újból megifjodik. A mysticus érzelem reális belső életfolyamat, ez az igazi teremtő elem a vallásban, ebből merített erőt minden vallásos genius. Óvakodni kell azonban a mysticismustól, mely hallani sem akar a megismerő Processus eredményéről. De a megismerés mellett a vallásos érzelemnek még egy másik kiegészítésre van szüksége és ez az akarat. A vallásos akarat minden vallás «-ja és w-ja. mint tudattalan akarat első alapja, mint tudatos pedig a végső czélja. A vallásos képzetek ós érzelmek értéke attól függ, hogy milyen vallásos akarat jár a nyomukban, azaz hogy mily mértékben szentelik meg az embert, (i. in. 56.) Mindazonáltal a vallásos functió az ember egységes vallásos hajlamának a képzet, érzelem és akarat egységes actusában való megnyilatkozása. A vallásos functió eme potentiális és functionális egységében hitnek neveztetik. Ez a vallásos viszonynak emberi oldala, melynek egységes isteni functió felel meg: a kegyelem. (Ezt talán helyesebben ,,kinyilatkoztatásnak 1 , nevezhetnők). A hitnek specziális functiókra való oszlása (képzet, érzelem, akarat) megkívánja az isteni vallásos functió hasonló tagozódását. Az intellectuális hitnek megfelel a kinyilatkoztatási kegyelem (a megvilágosítás), a kedélyhitnek a megváltó, a practicus hitnek pedig a megszentelő kegyelem. A kegyelem ilyetén részletezését nem tartjuk szerencsésnek ós azért közelebbi megismertetését elhagyjuk. Hartmann hangsúlyozza, hogy csak a hit és kegyelem a maga egységében képezik a teljes vallásos functiót és hozzáteszi, hogy úgy a hit mint a kegyelem, illetőleg azok specziális functiói összeesnek, amennyiben ugyanaz az actuális viszony, mely isteni oldaláról tekintve kegyelem, emberi oldaláról nézve hit. (!) Valamint a vallásos akarat a képzet és érzelem végző czélja, úgy a megszentelés is tkp. csak végső czélja a kinyilatkoztatás és megváltásnak. Hartmann e fejtegetésekben sokat kénytelen átvenni a keresztyén hittanból (akárcsak a Haeckel-féle monisták erkölcsi elveikben a keresztyén ethikából!), csakhogy czéljához képest a hittani alapfogalmakat sokszor máskép értelmezi. Erre vonatkozó fejtegetését a következőkben foglaljuk össze. A kegyelem feltételezi, hogy az ember rá van szorulva a megváltásra, így lesz a kegyelem megváltássá tehát a pessimismus, vagyis a lét nyomorúságának is természetes eszközökkel
