Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)
Dr. Szelényi Ödöntől: Hartmann Ede vallásbölcselete
268 Dr. Szelényi Ödöra. szempontból ajánlja a Krisztusképhez való ragaszkodást (csakhogy ez az „ideális" Krisztus nem azonos a történeti Krisztussal), másfelől történeti kegyeletet kiván meg a keresztyénség megalapítójával szemben, holott (Hartmann szerint !) nem is Krisztus, hanem Pál apostol a keresztyénség megalapítója. A közvetítés tehát sehogy sem sikerül, ami természetes is, mert a speculativ protestantismusban tkp. egy a keresztyénséggel ellentétes immanens vallásos elv jelenik meg, látszólag még keresztyén formákban. Az igazi vallás a speculativ protestantismus értelmében csakis az immanentia vallása, azaz a concrét monismus lehet, mely szerint Isten lénye az emberben bentrejlő, vagyis az ember egylényegű az Istennel. Biedermann, Pfleiderer és a neokantianus Lipsius tehát felette értékes előmunkálatokat szolgáltatnak egy autosoterikus váltságvalláshoz, mely a vallásos tudat új és magasabb fejlődési foka lesz (i. m. főleg 30, 59 és 115). Nem szólva arról, hogy Hartmann a keresztyénség jellemzésében erősen Schopenhauer hatása alatt áll és hogy helyenként nagy dilettantismust árul el a keresztyénség történeti traditióinak a lebecsülésében, nem szólva arról, hogy a liberális theologia tudatosan fenntartja a Jézussal való történeti kapcsolatot, mivel meggyőződéssel vallja, hogy az általa képviselt ideál felülmúlhatatlan 1) — mindezt mondom ezúttal mellőznünk kell, azonban kiemeljük Hartmannnak már a két ismertetett művében nyilvánuló oly fogyatkozását, mely aztán egész vallásphilosophiáján végig kiséri. Ε két hiba pedig, hogy történeti fejtegetései czélzatosak. amennyiben velők végső elemzésben elvtársakat toboroz concrót monismusa számára és hogy egy philosophiai rendszert m. p. saját rendszerét akarja a tényleges vallás helyére állítani, mintha a vallás theoria volna ós semmi egyéb ! Ettől eltekintve ezen két első művében is sok becses megjegyzést találunk és mindkettő komolyan figyelmeztet arra, hogy ne csak valljuk a keresztyén ideált, hanem legyen is bátorságunk azt az állami és társadalmi élet minden terén képviselni. Említett művei után jelent meg nagyszabású vallásphilosophiai műve („Reiigionsphilosophie") két részben: I. Das religiöse Bewusstsein der Menschheit (vagyis a vallásphilosophia történeti-critikai része; 2-ik kiadásban 627 lap) II. Die Religion des Geistes (vagyis a vallásphilosophia rendszeres része, 328 lap.) ') Hartmannnak eddig felsorolt 3 műve minden hibája mellett megérdemli a bővebb ismertetést Hartmann theologiája czímmel. Megjegyzendő, hogy a legelső műve újabb kiadásban jelent meg e czímmel: Das Christentum des neuen Testamentes. Zweite umgearbeitete Auflage der rBriefe über die christliche Religion. Bad Sachsa 1905.
