Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)
Dr Deák Jánostól: A háború és az Ó-Testamentom
A háború és az Ó -Testamentom. 253 a megsemmisülésre 8^. Jahve pedig saját népét ép oly könyörtelenül megsemmisíti, mint a többi népeket, ha erre rászolgáltak. Lelki szemeivel már látja is a próféta, hogy ott hull el a véres csatamezőn népe virága, ifjúsága 5,_ 3. a többit ragály és éhség emészti föl; vezérei, nemesei pedig fogoly csapatok élén mennek az idegen országba 6 7. Ezt a szörnyű véget eleinte, úgy látszik, még elháríthatónak tartotta Ámósz 7! k, később azonban meg kellett győződnie a felől, hogy népe a végkatasztróphát nem kerülheti el. Jahve nem tesz vele se kivételt, hiszen egyformán istene ő Kúsnak. Philiszteának, Aramnak 9 7. — Hogy hogyan gondolta el Ámósz a katasztrópha utáni időt. nem tudjuk, mert művének az a része, mely a messzi jövendőről szól (9 8kit), nem tőle való. Beszédei, úgy ahogy azokat mi ismerjük, egyoldalulag Jahve igazságosságát hangsúlyozzák s ezzel indokolják a háborút valai/iint a nép pusztulását is Hóseás, Ámósz ifjabb kortársa abból a szomorú jövendőből, melyet Ámósz még csak sejtett, maga is sokat átélt. Megérte az egymásután következő véres trónváltozásokat, a polgárháborúk borzalmait 1) s az ezekkel járó anarchia rettenetességeit. Ezeket ő szintén Jahve büntetéseként fogja fel Izráel vétkeiért. 13,, Ez azonban még csak a bevezetés, azután jön a nagy veszedelem : a végpusztulás. 1 4 S a IV—XIV. fk. tulajdonkép azt akarják kimutatni, hogy midőn a romlott s engedetlen nép háborúban elvész s aztán idegenbe: Assyriába illetve Egyptomba kerül számkivetésbe, csak Jahve akarata teljesedik be rajta 5, 3. 1 4. 7 1 6. 8 1 3. 9 3. 6. 9. 10 6. 11 5. stb. Mert az exilium előtt az ellenség kegyetlen háborúk során feldúlja az országot 10 1( ). 1 4. ll f i. 14,. úgy hogy az tökéletesen elpusztúl 1 s. 5 8k,. 9 I6 k;, olyan lesz a sorsa, mint egykor Gibeának 10 9, mert Jahve oly veszedelmes ellensége saját népének, mint az oroszlán 5 ! 4 13 7 8 s mint a moly, mely teljesen megemészti a ruhát 5 r 2. S mégis Hóseás főleg működése első idejében nem tud itt megállani. Amikor pusztulást hirdet, teszi ezt azzal az indokolással, hogy a háború is, az exilium is csak eszköz egy magasabb czél szolgálatában. Ezért még ennek pusztításait is végeredményében Jahve szeretetére vezeti vissza s czéljuk a javítás. Jahve tetteit nem szabad emberi szempontok szerint megítélni, hiszen ő nem ember 11 9. Igaz ugyan, hogy sebet üt, de be is kötözi azt 6,. ; a pusztába viszi ugyan népét, de Ákór völgyén keresztül megmutatja neki a reménység útját is 2 1 6k. így ha a nép megjobbul a csapások súlya alatt, végre mégis minden jóra fordúl 14 4. 5., mert Jahve akkor majd ') II. Kirl5 1 6 szerint pl. Menachem, Izráel királya, úgy áll boszú Tifcah városán, amely nem fogadta be őt falai közé, hogy még a terhes asszonyokat is felvágatta benne!