Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)

Dr Deák Jánostól: A háború és az Ó-Testamentom

252 Dr. Deák János. Amósz a legelső azon próféták között, akik azt hirdetik, hogy Jahve, aki kizárólagos intézője a világtörténeti ese­ményeknek, a közel jövőben végpusztulást hoz Izráelre is. Főleg az itt Ámószra nézve a jellemző, ahogyan ő ezt a gondolatot kifejti. Ott élt az, ellenmondást nem tűrő bizony­ságként, az ő lelkében is, hogy Jahve hatalma meg tudná fékezni Assyriát is, azonban 6 most ezt nem akarja tenni. Nem pedig komoly erkölcsi okokból: saját lényével jönne ellenmondásba, ha ezt a korhadt testű, romlott lelkű, erkölcs­telen életű népet megsegítené. Jahve szigorú igazságossága megköveteli, hogy Izráelt is megbüntesse, hatalma pedig lehetővé teszi, hogy ítéletét végre is hajtsa 9 2k. Csak parancsot ad s már is engedelmesen jön a félelmetes nép s előbb a szomszéd népeket veri le ugyancsak Jahve akaratából s azután jön a sor Izraelre. Az említett népek bukása se vétetlen, de szükségképeni, mert erkölcsileg van indokolva: Jahve törvényszerű akarata ellen vétett mindegyikök. Jahve pedig, mint a jog és igazság őre kérlelhetetlenül megbünteti az ez ellen vétőket. Főeszköze ezen világitélet végrehajtásában a háború s az azzal járó veszedelmek. Itt talán még arra is lehetne gondolnunk, hogy Jahve a „jus talionis" alapján bünteti meg Izráel szomszédjait: mindegyikök háborúk során vitte véghez kegyetlenkedéseit, ezért háború által kell bűnhődniük. A háború pedig, amely tűzzel pusztít el mindent, nemcsak ideig-óráig tartó veszedel­met, de szörnyűséges vógpusztulást helyez kilátásba az egyes országokra nézve, végre maga a nép is fejedelmével együtt fogságba kerül. Ám. 1. 2. f. 1) A háború tehát Ámósznál az első fejezetekbein úgy szerepel, mint a szomszéd népeket fenyítő eszköz Jahve kezében. Azonban már itt is feltűnhetik, hogy azok meg­bűnhödése az erkölcsi törvények megsértése miatt következik be s azonkívül nem is Izráel győzi le azokat. De nem is ez a vezérgondolat őnála; az első kis beszédek csak előkészítők a továbbiakra : Izráel is fegyver alatt vész el, mert Izráel is bűnös. Ez hallatlan, új, mondhatjuk: forradalmi gondolat, ki is utasítják miatta Ámószt Izráelből 7 1 2k. Nem meg­fenyités tehát az, amit Ámósz hirdet, de megsemmisülés. A társadalmi bajok, bűnök, az igazságtalanságok ós erkölcs­telenségek, melyek megmételyezték az egész népet, egyenesen kihívják Jahve Ítéletét. Ámósz tudja, hogy Jahve már a múlt­ban is alkalmazta a háborút, mint észretérítő és figyelmeztető eszközt (4 1 0i t); nem használt semmit, azért most már csak a végső büntetés következhetik, mert az ország megérett ') Amósz tehát ismerte az assyrok hadviselési módját s a hódítót népekkel szemben való eljárását, mert egész népek deportálását az assyrok alkalmazták először jól átgondolt politikai szempontból.

Next

/
Thumbnails
Contents