Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)
Dr. Daxer Györgytől: A római levél első szakasza 1,18—3,20
Λ római levél elsó szakasza. 201 joggal sújtja haragjával az istentelen és igazságtalan embereket úgy a jelenben (1 1 2 2. 2) mint a jövő ítéletben, amikor is cselekedeteik szerint személyválogatás nélkül fog ítélni pogányok és zsidók felett ós minden bűn elveszi büntetését. Az Isten népének ezen egy sorba állítása a pogányokkal a végső ítéletben látszólag össze nem egyeztethető Isráelnek előnyeivel, melyeket Isten Ábrahámnak adott Ígéretei óta neki biztosított. Mivel Pál előző fejtegetései azt a látszatot kelthetik, hogy ő ezen előnyöket semmibe veszi, ő maga veti fel azt a kérdést, mint ellenvetést, a 3. rész első versében, vájjon a zsidó néphez való tartozásnak s a körülmetélósnek mi az előnye, hogy aztán a 2. versben ama látszat eloszlatására s amaz ellenvetés visszaverésére azt felelhesse: az, hogy Isten reá bízta kijelentését. Ahelyett, hogy esetleg még más ily előnyöket megnevezzen, az az állítás, hogy Isten Israelre bízta kijelentését, azon mellékgondolat kifejtésére készteti az apostolt, hogy Istennek ebben s ezen megbízáshoz való ragaszkodásában nyilvánuló hűségét Israel hűtlensége meg nem szűntetheti, hanem csak még szembeszökőbbé teszi (3. v.), valamint az ő igazságát (igaz mondását) az összes emberek hazug volta, igazságosságát az emberek igazságtalansága is csak nyilvánvalóvá teszi (4. v.), amiből egyáltalán nem következik, hogy Isten igazságtalan, ha ítéletben a bűnös embereket haragjával sújtja (5—8. v. Az ezen versek tüzetes magyarázata elé gördülő nehézségeken itt átmehetünk). Sőt Isten ezen ítéletének dolgában a keresztyének sem állanak minden tekintetben az Isten haragja által sújtott bűnös emberek felett (9. a) v.), miután ők is vagy a zsidókhoz vagy a görögökhöz, illetőleg az emberiséghez tartoznak, amely a maga egészében a bűn alatt van (9 b—18 v.). Erről az utolsó ítéletről az apostol azt mondja, hogy már előbb kimondta, ilyformán már előbb vádolta ("οοιμιασάμεΟα) úgy a zsidókat mint a helléneket. Ezen vád bizonyítását sokan· az 1. és 2. fejezetben keresik (Lietzmann i. m. 18. 1. Luthardt 1. m. 428. 430. 1. Masznyik i. m. 101. 1. stb.) s így a hellének alatt itt pogányokat vagy azok képviselőit kell érteniök (Luthardt i. m. 430. 1.), amiről azonban kérdéses, vájjon szabad-e így értelmezni. Ha ezen értelmezéshez nem folyamodunk, akkor az apostol itt nem utalhat vissza az 1. és a 2. fejezet fejtegetéseire, mert ott istentelen és igazságtalan emberekről, pogányokról és zsidókról volt szó, míg itt a vád tartalma az, hogy zsidók és görögök mind bűnösök. Ilyen tartalmú fejtegetés azonban a 3. fejezet 4—7. versében található, ahol az apostol hangoztatta, hogy a hű és igaz Istennel szemben minden ember hazug, igazságtalan, bűnös. S az egész emberiségnek ezen általános bűnösségét igazolja aztán az apostol a 10—18. versben a szt. írásból vett
