Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)
Dr. Erdős Józseftől: Jakab apostol theologiája és ethikája
20 Γ). Erdős József, beneficum esse oratione, si ad rem auxilium emortuum est. Ovidius pedig ezt mondja: Denique quid verbis opus est, spectemur agendo. Tovább fűzve a kapcsolatos gondolatokat, élénkebb és még meggyőzőbb érvelés végett megszólaltat az apostol egy harmadik atyafit is, aki ahoz a vele vitatkozó előbbi férfiúhoz imígyen szól: „Néked hited van, nékem meg cselekedeteim vannak : mutasd meg nékem a te hitedet cselekedetek nélkül, én is megmutatom néked az ón cselekedeteimből a hitemet" (18. v ). „Te hiszed, hogy egy az Isteji: jól teszed; az ördögök is hiszik és reszketnek" (19. v.). Itt az apostol kérdésesnek tünteti föl még azt is, hogy vájjon van-e valósággal hite az olyan embernek, aki azt mondogatja, hogy hisz, de ezt a mondását cselekedeteivel nem igazolja. Aki tudnillik hisz, az ezt a tényét be is tudja bizonyítani; mert a hit oly belső lelki kincs, amelynek megmutatására nincs más út és mód, mint egyedül a tettekkel, cselekedetekkel való bizonyítás. Az apostol tehát nem tanít sem csupán cselekedetek nélkül való hitről, sem csupán hit nélkül való cselekedetekről, hanem olyan cselekedeteket kíván, amelyekben a hit nyilvánvalóvá lesz, és azt a hitet hirdeti, amely mint a jó termőfa, gyümölcseiről ismerhető fel. Tegyük föl példánakokért, hogy valaki hiszi a kinyilatkoztatás amaz alapigazságát, mely szerint a pogányok polytheismusával ellentétben egyedül egy Isten van. Ez a hittétel a legtisztább istenismeret összfoglalata. Azonban lehet-e ennek a hitigazságnak valami értéke és haszna, ha az ezt hívő egyszersmind életével is be nem bizonyítja, hogy az egyedüli egy Istenen kívül senki másban nem bízik ós az Isten szent akaratánál nagyobb s döntőbb törvényt nem ismer el ? Hiszen még magok az ördögök, a vétkes szellemek, vagy — mondjuk — a megszemélyesített pogány bálványok is hiszik, hogy az egyedüli egy Isten a mindenség Ura és Bírája : úgyde éppen ez a hitök kelti föl bennök a rettegés érzetét, mert minden pillanatban attól félnek, hogy az az egy élő Isten, akit ők tetteikkel megbántanak és megtagadnak, kárhoztató ítélettel sújtja őket Ezt fejezte ki már a miletusi Apollo jósdája eme fennmaradt mondásában : 'Hóé deóv βασιλέα v.aí γεννητικά προ πάντων Óv τρίμεται '/.αϊ γαία v.ai ο ιρανός, ήδέ θάλασσα, Ταριάρεοί τε μυχοί /ort δαίμονες εκφρίττοισιν. 1) Látnivaló ebből, hogy a hit nem az érzékek alá eső, való világ tárgyaira vagy jelenségeire vonatkozó tudalom, hanem a természetfeletti, láthatatlan lét körébe tartozó igazságokról való meggyőződés, tehát egészen lelki, szellem') Cf. Lactanlius, De ira Dei, ad Donatum 23, 12.
