Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)
Dr. Erdős Józseftől: Jakab apostol theologiája és ethikája
186 D. F.rdős József. világ zsákmányul ejt: annakokáert igyekezzél elnyerni azt a nagyságot, amelynek birtokában a szegény megtalálja dicsekedésének indokát és légy alázatos; mert akik az Istentől megállapított erkölcsi világrendnek nem engedelmeskednek és Lelke által vezéreltetni nem akarnak: azokat üres kézzel, sivár szívvel hagyja haladni a maguk útján, míg az alázatosoknak kegyelmet ad (4 f i). Szóval, úgy a szegény, mint a gazdag, vagyis a keresztyén társadalom minden tagia alázatosságban járjon ós éljen az Ur színe előtt és az Úr mind ide alant, mind oda fent megkoronázza őket, tudniillik mint alázatosokat, szent Lelkének enyészhetetlen üdvjavaival (4,„). Szép, de hovatovább ritkuló társadalmi erény a szelídlelkűség, a benső, összhangzatos kedélynyugodtság (πρα'υτης = 7 ιραότης, rokon jelentésű t/'45 5 melyet már az ántik görög írók, Xenophon, Platón, ísokrates szintén gyakran magasztaltak és az ős keresztyénség ethikájában nagyjelentőségű felebaráti erénynek tekintettek. Értelmezésére nézve eltérő nézetekkel találkozunk; így példáúl Kálvin szerint Jakab hoc verbo significat modestiam et facilitatem mentis ad discendum compositae, mások meg a bölcseség gyümölcsének és vele egyenlő természetű erkölcsi nyilvánúlásnak, illetőleg szeretetteljes érzületnek tartják; azonban a gondolatkapcsolat tekintetbe vételével inkább a kegyes lélek csendességét és az Isten igéje iránt megnyilatkozó fogékonyságot akarja az apostol a hívők egyik főéletelvéűl megállapítani a //octcTTjQ hangsúlyozásával (ljii 3, 3). Miután ugyanis előzőleg azt az intését, mely szerint minden ember késedelmes legyen a haragra — azzal okolja meg. hogy a szenvedélyes, haragos ember nem azt cselekszi, ami Isten előtt igaz, hanem olyan dolgot művel, ami törvénytelenség, bűn; majd pedig folytatólagosan a gonoszság eltávolítását, a rossztól való irtózást sürgeti: erre következőleg a valódi keresztyéni élet helyes berendezéséhez megkívántató fölfeltételűl azt köti ki, hogy a hívők szelídséggel fogadják el a szívükbe beoltott igét, amely megtarthatja leikeiket. Ebben a gondolatkörben az apostol (1 19-21) a szelídségnek úgyszólván középponti jelentőséget tulajdonít, amennyiben az ellentétes erkölcsi nyilvánúlások szerinte a szelid lélekben kiegyenlítődnek. Az όργι] és ίΐραΐτης, aztán λαλεϊν (ev όργϊ]) és όέχεοΰαι εν πραντηιι, mint szintén a harag hatása, tudniillik őixaiocvv ψ &εοϋ ovv. εργάζεται és a λόγος ψφντος, mely megtarthatja a lelkeket — mind megannyi antithesisek, amelyeket a szelid lelkület, az Istennel, önmagával ós másokkal békességben élni tudó kegyes ember leküzd azzal az erővel, amelyet nyer a szívébe szelídséggel befogadott igének munkálkodása folytán. Fokozva ez erény extensiv hatását a πρα'υτης σοΐ[ίας (3 1 3),