Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)
Dr. Erdős Józseftől: Jakab apostol theologiája és ethikája
180 D. F.rdős József. ha szükséges, elnéző ós engesztelékeny; azonkívül alkalmazkodó, meg lehet győzni, fel lehet világosítani a tények mivoltáról s nem zárkózik el az igazság megismerése elől, hanem hajt a jó, igaz és önzetlen beszédre, ενπειΟής. Innen van az, hogy az igazán bölcs ember nem házsártos, nem veszekedő, hanem türelmes, részrehajlatlan; a társadalmi téren hasznavehető, jóravaló, példás; egyéni életében pedig megelégedett, boldog. Erre mutat rá Jakab a μεστή ελέους και καρπών αγαθών jellemzéssel, mely szerint a bölcseség, illetőleg a bölcs keresztyén nem magának él, hanem másoknak a javáért fárad, emberbaráti szeretetből készséggel osztja meg az Istentől nyert javait a szűkölködőkkel, nem tesz külömbséget pogány, zsidó vagy keresztyén között, hanem ahol ínséget nyomort lát, oda siet a segítséggel, αδιάκριτος, nem hiú dicsvágyból, nem külső tetszés és elismerés hajhászásából, hanem őszintén, ανυπόκριτος. Ugyan kicsoda ne vágyódnék a bölcseség ily nagy és gazdag erkölcsi tőkéjét bírni; avagy, ha már megnyerte, azt állandóan megtartani. A másik egyéni erény, amelyre Jakab buzdít, a külső és belső tisztaság (4 S). Amazt a kezek tiszta voltában, emezt a szív szűzi szeplőtlenségében példázza. Mindazzal, amit az ember a kezeivel másoknak ós önmagának ártalmára, kárára elkövet, megtisztátalanítja az egész testét, amennyiben a tagok egymással szervi egységben vannak és azoknak külső műveleteinél a legfőbb orgánumok gyanánt a kezek szerepelnek. Eszerint az érzéki cselekedetek, a hiú élvezetek, a kapzsiság és átalában a világ szerelme mind olyan bűn, amelynek cselekvésénél a kezek a végrehajtó eszközök. Mily visszás dolog azonban az, hogy az ember a kezeit egyfelől a világ szolgálatába szegődteti, mégis másfelől Istenhez emeli föl esdeklőleg, avagy összekulcsolt kezekkel imádkozik irgalomért, segedelemért. A keresztyénnek nem szabad így cselekedni, sőt törekednie kell egyik részről a teste tisztaságára, amennyiben a külső a belsőnek tüköré és az egyéni móltóság megőrzése szigorúan megköveteli az emberi szervezet tisztántartását minden vonatkozásban, másik részről azonban buzgón kell vigyáznia a szíve feddhetetlenségére, ártatlanságára, amit Jakab a zsoltáríró szavaival élve hangsúlyoz. Csakis ártatlan kezű és tiszta szívű ember közelíthet Istenhez, ennélfogva a külső tisztaságnak belső szeplőtlenséggel kell párosúlnia. Ez utóbbi a világiasságtól való elkülönülés és a szív töredelmessége nyomán keletkező szent élet révén érhető el. Ezzel a csupán intelmi szempontból érintett, de külömben nem részletezett gondolattal az apostol az erkölcsiség szent és komoly feladatainak méltó megoldásához szükséges alapkelléket kívánta a hívek előtt felmutatni.
