Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)

Dr. Erdős Józseftől: Jakab apostol theologiája és ethikája

166 D. Erdős József. nyelv az egész embert a szenvedélyek és romlás perzselő sodrába juttatja. Erre az ádáz szerepre ingerli a nyelvet a pokol fejedelme, a sátán, azzal a gonosz czéllal, hogy általa mennél többeket eltérítsen az igazságtól ós oda kényszerítsen a gyehenna moloch-torkába. A nyelv rakonczátlan voltát és fékezhetetlen természetét tűnteti föl Jakab azzal a további jellemzésével, hogy míg az

s ember oly természeti kiválósággal és képességgel van felruházva, melynélfogva bárminő természetű más lényeket, példánakokáért a vadállatokat, madarakat, csúszó-mászó férgeket és vízi teremtményeket

1) megbír fékezni, addig a nyelvét nem tudja megzabolázni, miért is ezt egész felháborodással halálos méreggel teljes, hajlíthatatlan, fékezhetetlen gonosz, άχατάστατον ν.αν.ον μεστή ιοΐ> θανατηφόρου jelzővel illeti, mivel a nyelv, az általa pokoli méreggel megfertőzött köröknek halált okoz, ami viszont a bűn zsoldja (3

7.

8.). A nyelv bűnei közül az apostoli taglalás szerint megemlítendő első sorban is az átkozódás, szitkozódás, káromkodás, ami kiváltképpen a magyar nép megrögzött rossz szokásává vált, ha szinte más népnél is, noha nem oly szertelenül el van terjedve. Ismeretesek a zsidó átkozódások, melyeket az ellenséggel szemben még zsoltárba is foglalt a lantos (ψ 109). Tőlök ragadt rá ez a fekély a keresztyénekre, úgyhogy már az apostoli korszakban a szelíd lelkületű Jakab megbotránkozással tapasztalta azt, hogy ugyanazok, akik Istent a hívők gyülekezetében áldva magasztalják: a köznapi életben embertársaikat szidják, káromolják. Mily rikító ellenmondás ez! Hogyan jöhet ki ugyanazon szájból áldás is. átok is. Mi módon vetemedhetik az ember annyira, hogy szidja, rágalmazza, sérti azt az embertársát, akit az Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtett! Ez a bűn amennyire kárhozatos, éppen annyira természetellenes. Hiszen a forrás ugyanazon nyílásból sohasem bugyog ki édes és keserű vizet egyaránt és íme az ember szája egy lélekzetvételre képes Istent imádni és az embertársakat szidni (11. v.). Ezenkívül valami fonák jelenség az, hogy az ember ugyanazon nyelvvel jót és rosszat, szépet és rútat, áldást és átkot mond, holott ilyen visszás dolgok még az érzéketlen valóságok között sem találhatók. Kicsoda látott valaha oly természetellenséget, hogy a fügefa olajbogyókat, vagy a szőlőtő fügét teremjen ? A Stoa ethikai érzéke szintén tiltakozott az ilyen erkölcsileg kóros elharapózások ellen'

2), mennyivel inkább el kell fordulni a *) Az állatvilág hasonló megkülönböztetése olvasható Gen 1

2

8; ψ 8

8.

9, SophoJcl. Antigoné v. 343 sq.: χονφονύων τε φνλον ορνίθων άμφιβαλών άγει, θηρίων (Γ άγριων εβ-νη, πόττον τ εναλίαν φνοιν οπείραιοι διχτνοχλ.οίατοις ηεριψ ραδής άνηρ. ζ) Arrian. Epikt. II.: πως γαρ δύναται άμπελος μ ή άμπελιχώς χινεΐοΆαι άί.ν Ιλαϊχώς, η i).aía πάλιν μη ϊλαϊχώς αλλ' αμπελιχω;]·, άμήχανον, άιίιανόηταν

;