Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)
Dr. Erdős Józseftől: Jakab apostol theologiája és ethikája
164 D. Erdős József. nem igazi, hanem földi, alantjáró, innen alulról való és itt alant maradó, továbbá az érzékiséghez, testiséghez tartozó, annál feljebb emelkedni nem bíró álbölcselkedés, amely voltaképpen a pokolból ered, ördögi, sátáni és utójára a pokolba is juttat. Ha ezt a jellemzést nem képileges, hanem valóságos értelemben vonatkoztatnók egyes konkrét esetekre és alakokra: gondolom, még ma is igen helyénvalónak fogjuk találni az apostoli intést, amely az ilyen erkölcsi kór ellenében óvatosságra figyelmeztet. Akik azt gondolják, hogy szívöket az Isten és a világ között megoszthatják, megérdemlik ezt a dorgáló felhívást: „Tisztítsátok meg kezeiteket ti bűnösök és szenteljétek meg szíveiteket ti kétlelkűek" (4 8). Tisztátalanná válik a kéz, ha a világ javai és gyönyörei után kapkod, s a bűn eszköze gyanánt gonoszt művel, ha idegen tulajdont jogtalanul eloroz, ha reá folt, szenny tapad és az után nyúl, ami tilos. Viszont a szívet bemocskolja, megfertőzi az érzéki vágy, a bűnös gondolat, a test ingere, a hús és vér mohó kívánsága. Az ilyen kezek és szívek az előbb, vagy egykor még ép szervezetet ragálycsírákkal telítik és a testtel együtt a lelket is zsákmányúl szolgáltatják ki a bűnnek. Az ezen veszedelemnek kitett embereket kétlelkűeknek — öiipryoi — nevezi Jakab, mivel egyaránt akarnának szolgálni ós kedvesek lenni Istennek is, a világnak is, holott ők egyátalában nem Istennek szolgái, hanem saját kívánságuknak a rabjai. Jellemző, hogy a piszkos kéz és a szennyes szív együttesen rombol, az egyik által okozott gonoszságról bizton következtethetünk a másikéra. Az apostol sem kétfajta emberekre czéioz itten, hanem ugyanazokat nevezi bűnösöknek és kétlelkűeknek, akiknek merő ellentéte az ártatlan kezű és tiszta szívű ember, aki nem adja lelkét hiábavalóságra (φ 24 4). Természetes, hogy az olyan bűnös alakok nem közelíthetnek a szent és igaz Isten színe elé, mindamellett nincs előlük végképpen elzárva az út a kegyelem trónjához. Ha ide kívánnak járulni, ám dobják el maguktól a test szolgaságának békóit és tisztúljanak meg külsőleg, szentelődjenek meg belsőleg, és osztatlan, teljes szívvel szánják oda magukat Istennek. Részletesen foglalkozik az apostol a nyelv révén elkövethető bűnökkel (4!_ 1 2), melyek a gyülekezetben és társadalomban iszonyú pusztítást okoznak. Még az érzékek, indulatok ós szenvedélyek fékezésénél is nehezebb feladat a nyelv megzabolázása, úgyhogy aki a nyelvet fegyelmezni tudja, az az összes tagjainak is képes parancsolni. Ily rakonczátlankodó szerv levén a nyelv, azt az apostol nem valami díszes jelzőkkel illeti. Nagyzoló, fennhéjázó, hetykólkedő, hányjavetiségben leledző, kérkedő, makacs organumnak minősíti ή γλώσσα μεγάλα ανχε'ι. Mintha csak ismerné Sophokles
