Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)

Könyvismertetés - Dr. Magyar Győzőtől: Révay József, Néró fáklyái

Κ öny vismertetés. 153 tehát olyan tudományágba, mely nálunk még, sajnos, meglehetősen, parlagon hever. Annál nagyobb örömmel fogadhatjuk Révaynak e téren való próbálkozását, mert könyve bizonyságot tesz róla, hogy megvan benne a tehetség, elég széles, tudományosan megalapozott látókör, az írói készség és tárgyszeretet az egyetemes történelem műveléséhez. Mind a nyolcz dolgozat, mint a czím is megjelöli, a keresztyénség első századaiból veszi tárgyát. Az itjú keresztyénségnek a vér és könny tengerén keresztül való diadalra jutását örökítik meg. Apró, színes mozaikdarabok, melyek harmonikus, művészi egységbe olvadnak. Az első mintegy a keretet adja meg. r Rónia és keresztyénség" czímen a két harczban álló világnézetet állítja éles megvilágításban szembe egymással. Lehetetlen itt szó nélkül hagyni azt az állítást, hogy azok a keleti mystikus pogány vallások, melyeket a hit után sóvárgó lelkek felkaroltak a római birodalomban, „nagyjában megegyeztek a keresztyénség tanaival." Époly bántó ez az összehasonlítás a keresztyén érzületre, mint a bevezetésnek az a kijelentése, „hogy a maga első évtizedeiben a keresztyénség sem volt egyéb, mint egyike az azon erjedő, forrongó idők vajúdó levegőjében egymásután feltűnő majd elenyésző bölcsészeti, vagy inkább philosophiai — vallási rendszereknek." Ez nemcsak érzületünkre bántó, hanem, a tényekkel is ellenkezik. Krisztus tanításában eredetileg nincs semmi mystikus és alig valami bölcseleti rendszer. Krisztus vallása nem tan. hanem élet akart lenni, a hívőknek nem agyához, hanem szívéhez, lelkéhez akart szólni, hogy jobbá és nemesebbé tegye az embert. A 32. oldalon tollhibából Traianus oszlopa szerepel Marcus Aureliusé helyett; a 68. oldalon ugyanazon monda kapcsán helyesen az utóbbi császár oszlopáról tesz említést. A második tudomány „

Nero fáklyái." Erről vette nevét az egész kötet, bár annak épen nem legsikerültebb darabja. Különös, hogy m g Róma felgyújtása dolgában Nero ártatlanságát kétségtelenül ^Idöntöttnek (?) veszi, lehetségesnek tartja, hogy rajongó keresztyének gyújtogattak és zavarták ez oltás munkáját, hogy Róma és a bűnös világ pusztulását siettessék. Még különösebb, hogy azután mint új dologra utal Carlo Pascal ugyanezt tartalmazó feltevésére. Pascallal szemben aztán Tacitus döntő történetírói bizonyságtételére hivatkozik, pedig előbb Nerot Tacitus ellenében szinte hévvel vette védelmébe. Azután az „

Ave Caesar" következik. A Nero utáni üldözések ismertetése. Végigvezet azon a szomorú korszakon, melyben oly bőven hullott a keresztyén vér, hogy megtermékenyítse a talajt Krisztus országa számára. Kezdi az esztelen, vérszopó Domitianus-szal és végzi Julianus-szal, az aposztatával. kinek halálhörgésével egyidejűleg függöny gördül az üldözések borzalmaira. A negyediknek czíme „Az Antikrisztus." Utal a chiliasmus