Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)

Dr. Erdős Józseftől: Jakab apostol theologiája és ethikája

126 D. Erdős József. megy a maga feje után, terveit az anyagiság, önzés irányítja, végre pedig az önbizalma önhittséggé, vétkes könnyelmű gőggé durvul. Viszont aki lázas nyerészkedéssel, vagy álnok úton, hamis csalárd eljárással szaporítja vagyonát, aztán fényeleg, dúskál a bőségben : lassan-lassan szintén elkevélyedik, másokat lenéz, megvet, majd magában felfuvalkodik, bűneitől meg nem szűnik, a híveket útálja. Az ilyen hivalkodó önelégültek, kik az Isten világkormányzására ügyet sem vetnek, a mennyei üdvjavakra fittyet hánynak: áldozatúl fognak esni saját bűneiknek. Minthogy jót tudhatnának cselekedni és mégsem cselekszik: bűnök büntetéséül azzal bűnhődnek, hogy gonoszságuk szaporodik és ítéletök bizonyos. Az elbizakodott istentelenek közül kerülnek ki azok a világ szerint gazdagok, akik nem átalják a velők ugyanazon társadalmi és vallási közösségben élő embertársaiknak elnyomását, letiprását, tönkretételét (2

5). Már az is felháborító, ha egy pogány vagy zsidó, csupán azon az alapon, hogy jó módja van a világban és tele az erszénye: embertelenül bánik embertársával; mennyivel nagyobb bűn az, mikor a keresztyén honfitársak és hitsorsosok között a hatalmaskodási,uralkodási, vágy annyira dúl, hogy egyes gazdagok a szegényeket, gyakran éppen a hivatali vagy alárendeltségi viszonyból kifolyólag leigázzák, járomba fogják, egyik bíróságtól a másik elé hurczolják. Az ilyen elvadúlt emberi szörnyek megkároinolják a keresztyének szép nevét s nem méltók, hogy őket Krisztusról keresztyéneknek nevezze, vagy éppen azoknak tartsa a világ (2

7). Ό. Erdős József.