Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)

Dr. Erdős Józseftől: Jakab apostol theologiája és ethikája

Jakab apostol theologiája és ethikája. II Jakab ethikája. Jakab kiválóan gyakorlati érzékű író levén, levélkéje majdnem minden ízében a gyülekezet és a hívek lelki és erkölcsi életére vonatkozó, mélységes tartalmú gondolatok, útmutatások ós intelmek remek összfoglalata. A világ for­gandóságának, a mindennapi élet küzdelmeinek, az emberi szükségleteknek láttára föl akarja emelni a lelkeket a porból a magasba, az örvények mellől a szellemerkölcsi lót ormaira, a szeretet a hit országába az elő Krisztushoz. Neki nincsenek okai arra, hogy védekezzék a zsidók hitetlensége ellenében, vagy hogy vitatkozzék a törvény betűihez ragaszkodó farizeis­mussal; az sem czélja, hogy dogmatikai fejtegetésekkel minden időkre kihatólag megalapozza és fölépítse a keresztyén tanrendszer gerinczet, a christologiát, amiképpen tette nagy kortársa Pál apostol; ő csupán a gyülekezetek szükségleteire és fogyatkozásaira tekint és a közös bajt akarja eloszlatni, a közös nyomort enyhíteni, hogy aztán a lelkek megköny­nyebbűlve és megnyugasztalva szárnyalhassanak ég felé a Krisztushoz. Innen van az, hogy miként a theologiája csakis néhány kimagasló gondolat keretén belül, mindent egybe­foglalólag rövideden előterjeszthető: akónt az ethikája is néhány alapvető elv körül csoportosítható. Anélkül, hogy nyilvánosan pelengérre állítaná a gyülekezetekben felburjánzott vétkeket, szent komolysággal és feddhetetlen, tiszta jellemé­nek példájával törekszik hatni, hogy a rá bízott hívők élete hivatásukhoz méltó legyen. A szerves kapcsolat nélkül egymás mellett és egymás után csoportosított ethikai gondolatokat az itt következő tótelekben kívánom fejtegetni. Hamartiolog-ia. Az ember és s bűn. Az ember az Isten hasonlatossága szerint — v.ad' ομοίωσα 9εοϋ — teremtett lény (3 9.), Ez a jelentőségteljes meghatározás gondolatbelileg és kifejezésbelileg egyaránt emlékeztet Gen 1 2 7-re, ahol is az írás az ember teremtetó­sének czéljáúl az Isten képét és hasonlatosságát, azaz a

Next

/
Thumbnails
Contents