Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)

Dr. Erdős Józseftől: Jakab apostol theologiája és ethikája

118 D. Erdős József. szentséget és igazságot állapítja meg. Ez, a Jakab világnézlete szerint azt jelenti, hogy az ember hivatása a Teremtő igaz megismerésében, méltó imádásában és a Vele való életben határozódik. Minthogy pedig Jakab ezt a gondolatot nem önálló, külön tételként hangoztatja, hanem csakis alkalmi és helyi intelem kapcsában, mintegy a fennforgó ellentét élesebb körvonalokkal való rajzolása közben említi meg: ebből következik, hogy nem tesz külömbséget az őseredeti állapotban levő ember és a bűneset után élő emberiség között. Nem akar elméletezni afelett, ha vájjon az első embernek Istenhez való viszonya megváltozott-e az eset után, avagy nem? Távol áll tőle annak a kérdésnek fejtegetése is, hogy vájjon Ádám ivadékai elveszítették-e az Isten képére és hasonlatosságára való teremtetés kiváltságait? Még azt a kérdést sem szándékozik bolygatni, hogy vájjon az Isten hasonlatossága szerint teremtett ember alapjelleme eltörölhetetlen s elveszíthetetlen-e, avagy nem ? Mindezek az iskolai vitatkozás körében felmerülhető kérdések kívül esnek a kegyesség körén, éppen azért itt nem jöhetnek figyelembe. A mi Jakabunk teljesen megelégszik azzal, ha minden keresztyén gyülekezeti tag tudatával bír annak a rendeltetésnek, amelyet az egyes ember, mint Isten hasonlatossága szerint teremtett lény tartozik megvalósítani, hogy tudniillik kiki hivatva és kötelezve van arra, hogy az Isten tökéletes tulajdonságaihoz hasonló erényekkel ékeskedjék és ezen a réven az Istenhez, mint Teremtőjéhez méltó lenni törekedjék. Ez a hivatásérzet és nemes öntudat az emberi méltóság jele, biztosítéka ós kötelező záloga. Mivel pedig az embert az Isten hasonlatosságára valló jellemvonások tűntetik ki más természeti lények felett: nyilvánvaló, hogy a bűn őseredetileg nem tartozik az emberi tulajdonságok közé. Lehetetlen, hogy Isten oka vagy okozója volna az emberi bűnösségnek. Hogy azonban a bűn, mint tapasztalati gonosz megvan az emberben, ez oly tény, amelyről vitatkozni sem lehet. A mindig új probléma tehát az, hogy «) honnan ered, β) iniben nyilvánul, és y) mi módon oszlatható el a bűn ? Á bűn színtere a teremtett mindenség, a világ, amely alkalmat nyújt a bűnözésre, annyira, hogy aki a világ mételyező hatása ellenében szeplőtlenűl megtudja magát őrizni, az a külsőleges, szertartásos istentiszteletnél becsesebb, mert igazi keresztyénhez méltó, nemes ténnyel dicséri az Urat (í 2

7). A bűn tulajdonképpen nem ős elv, amely már eleve megvolt volna és úgv tapadt volna rá az emberre; sem nem szükséges rossz, amelynek meglevése nélkül az erény értéke talán csökkenne az ethika mérlegén: ilyes képzetekkel nem foglalkozik Jakab. Az ő szándéka nem az, hogy fogalmi levezetésekkel és meghatározásokkal oszlassa el a bölcselkedők kételyeit, hanem hogy a maga valóságában úgy mu-