Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 12. évfolyam, 1914 (Budapest)
Raffay Sándortól: Péter
Péter. 85 közönséges fölé, csak a lelkük vágya volt tisztább, szentebb mint a többié. Nem is tudnak felelni a kérdésre. Ha őszintén felelnek vala, bizonyosan egyszerűen ismétlik a nép eltérő felfogását. Egyik prófétának, másik valamelyik próféta megtestesülésének mondotta volna Jézust. Péter törte meg a csendet. Az δ egyénisége sohasem tűrte a hallgatást. Botlott, tévedett, megesett, de mindig a cselekvés, a gyors elhatározás, a tett embere maradt. Innét a tanácsa, hogy térjen ki Jézus ellenségei elől s éljen egyedül csak tanítványainak. Innét az az elhatározott kardcsapás, melyet a főpap szolgájára mért. Innét érthető, hogy az elfogatás után egyedül csak ő követte Jézust a főpap házába is, s csakhogy végig tanúja lehessen Mestere sorsának, még tagadásra is vetemedik. Innét későbbi szerepe a pünkösdi egyházalakításnál és az új megalakult közösség körében is mind végig. Nem azért szól, mintha δ volna szószólója, megbízottja az apostoloknak, hanem mert a lelke indítja rá. Mint ahogy elsőül vitte őt a lélek Jézus mellé tanítványnak is és egyedül ösztökélte arra, hogy a nyilt tengerre lépve induljon el a közelgő Mester elé. Ha valaki megszólalt a tanítványok között, az csak Péter lehetett. Házas, komoly ember is volt. Idős nem lehetett, mert még Pál is, aki pedig akkor még tanuló gyerek volt, később sem úgy bánik vele, mint idős emberekkel bánni szokás. Ez események után még csaknem negyven esztendeig élt, tehát ekkor még javakorabeli férfi lehetett. Aligha volt idősebb Jézusnál. Természete volt hát egyedül, ami őt vezető szerepre emelte. Most is ő szól, mikor a többiek zavartan hallgatnak. Átérzi és átérti Jézus szivének keserűségót. Tudja azt is, miféle eredményre törekszik, micsoda választ óhajt kapni. Ismerte jól, meg is értette, méltányolta is Jézus munkásságát. Benne már tisztán állhatott az istenországnak az a képzete, melyet Jézus alkotott. Ο már talán szintén vallotta, hogy annak a kornak, annak a népnek nem külső jólétre, nem politikai nagyságra, nem földi hatalomra és múló, elveszthető dicsőségre van szüksége, hanem lelki újjászületésre, Istenhez térésre, a régi minden bajt eloszlató hit és bizodalom megújítására. Ο már, talán óp most, a kérdések e komoly órájában, látta át teljes fenségében ós szomorúságában Jézus helyzetét, értette meg igazán, hogy ez a szelíd, jólelkű, alázatos, de emelkedett szívű, igaz szavú istenes ember tudja csak megmutatni az Istenhez ós így az óhajtott békességhez vezető utat. Azért bátran, habozás nélkül, nyíltan megadja a választ: Te vagy a Krisztus! Mk. 8 2 9. Tehát a Felkent, a Messiás, az Úrnak küldötte. Amint
