Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 12. évfolyam, 1914 (Budapest)

Könyvismertetés - Révész Imrétől: A Fontes Rerum Transylvanicarum I—III. kötete

ICönyvismertetés. 233 ben ismeretlen kútfői, amelyeket Veress több hazai és külföldi (krakói, római) levéltárból, némelyeket — a teljesség kedvéért, igen helyesen már kinyomtatott, de kevésbbé hozzáférhető forrásmunkákból szedett hangyamunkával össze. Mostanáig pl. a rend bejövetelét előkészítő tárgyalásokról alig tudott valamit történetírásunk; a Fontes jóvoltából egész sereg érdekesnél-érdekesebb levél oszlatja el ennek a nyolc esztendőnek eddigi homályát (az 1573-ik esztendő kivételével, ahonnan bár még a Veress szerencsés keze sem tudott találni egyetlenegy levelet. Azután csak most, ezeknek a leveleknek beszédes rajzaiból állnak elénk igazi élő alakokként a rend erdélyi úttörői: a lengyel, olasz, osztrák, német idegen atyák, akik bizony itteni életmódjukkal és forgolódásukkal nem hoztak sok dicsőséget rendjüknek már akkor európai nevére; a misszió szervezésével megbízott közvetlen felsőbb hatóság, a lengyel provinciális, úgylátszik, nem sok jót várt az első kísérletezéstől s próba-szerencseképen a rendelkezésére állott anyagnak a legalját szabadította rá (kevés tiszteletreméltó kivétellel) Erdély szűz földére; maga az első kolozsvári rector, a lengyel Wajek (Vangrodicius) Jakab páter vezetett a gonosz példaadásban, a gondatlan kormányzásban és gazdálkodásban, bő és fényelgő életben, garázda önkénykedésben. A sok mihaszna jött-ment között annál vigasztalóbb és rokonszenvesebb jelenség a két legkiválóbb magyar páternek : Szántó (Arator) Istvánnak és Leleszi Jánosnak jelleme és munkássága. Amaz, a megelőzőleg Bécsben és Rómában működött, jeles theologiai és filozófiai képzettségű, hathatós szavú dunántúli származású páter, (Pázmány Péter nevelője) szívvel-lélekkel ragaszkodott ugyan rendjéhez s fáradhatatlan hévvel harcolt az „eretnekek" ellen; de a nemzetközi rendi köntös alatt nemes magyar érzés dobogtatta szívót s becsületes puritán lelke nem tűrhette, hogy a szerinte hazája legfőbb javára, nemzete lelki üdvére zúdult missziót épen saját munkásainak, s még hozzá az idegenből szalasztottaknak, móltatlansága már a kezdet kezdetén tönkre tegye. Azok a hosszú levelek, (I. 154 sk., 203 sk., 228 sk. 11.) amelyekben a lengyel rector dísztelen viselt dolgait, hivatalos (consultori) kötelességénél fogva, de őszinte fölháborodásának indítására is, elpanaszolja Aquaviva generálisnak, élénk ós józan világot vetnek nemcsak a rend benső, mindennapi életére s arra, hogy az emberi gyarlóságok miként folytatják fölforgató, bókebontó munkájukat bizony még ama szentelt falak és korlátok mögött is; hanem világot vetnek, kedves és rokonszenves világot, magának írójuknak, a kicsit bőbeszédű, kicsit dicsekvő, de jóízű, kemény és egyenes lelkű, a gonoszt és tisztátalant gyűlölő, hitéért bármikor halni kész magyar barát lelkületére is.