Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 12. évfolyam, 1914 (Budapest)

Könyvismertetés - Szlávik Mátyás dr.-tól: Haering T. Der christliche Glaube

Könyvismertetés. (Haering Τ., Der christliche Glaube. Dogmatik. 2. Auflage. Cahr Stuttgart (Vereinsbuchhandlung) 1912. 734 lap. Ára kötve 11 márka). A nagyhírű tübingai theológus e testes művében evang. egyházunk hittani rendszerét építi föl. Az első kiadással szemben (1907) lényegesen javított és bővített kiadással van dolgunk. 100 lappal megnagyobbodott, s az „előszó" szerint nincs is művének olyan lapja, a melyet főleg tárgyilag az apologétikai részben nem javított volna. Uj benne a gazdag irodalomtörténeti függelék. Különben Ritschl követője, és Reischle és Hochenschmidt szellemi rokona. Szerzőnk a dogmatika és az ethika elkülönített tárgyalásának s a vallásos hit és tudás egységének a hive. Azt vitatja, hogy „a hitigazságok nem demonstrálható benső vallásos élettapasztalatok," de másrészt „a tudás túllépi a maga határait, ha azt véli, hogy megcáfolhatja a hitbeli meggyőződést." Csupán a tudás nem vezet egységes élet- és világfelfogásra, mert ehhez a vallás is szükséges. Keresztyén hit ős modern öntudat kívánják egymást. Csak az evangelium örök, a dogmatikai rendszerek változók. A „hitbeli egység" az eltőrő dogmatikai felfogás mellett is lehetséges. Klasszikus példa rá szerző és a jénai Wendt, Lipsius tanszéke örökösének igazán „jó" dogmatikája. Az is meggyőzően hat e mű olvasásánál, hogy irónikus módon ős Ritschl theológiája szellemében folytonosan a keresztyénység centumára : az Istennek a Krisztusban való teljes történeti kijelentősőre fekteti a fősúlyt, hogy továbbá a ker. vallásnak társas közössőgi jellegét hangsúlyozza s hogy szerves kapcsolatba hozza a dogmatikát az egyházzal. Azért művében a krisztolőgiai ős soteriológiai érdekek lépnek előtérbe. Jellemző az ő állásfoglalása is a keresztyőnsőgnek a természet- és történettudományokhoz való viszonyában. Gondosan megkülönbözteti az exakt kutatás vívmányait s a modern természetbölcselet változó elméleteit. Ezzel apologétikai alapot nyert a csuda fogalmára, az objektiv isteni kijelentésre s annak természeti világrendhez való viszonyára s a személyiség fogalmára. S a tört. tudományhoz való viszonyt tekintve szerzőnk az objektiv történeti kijelentés mellett hangsúlyozza „a vallásos tapasztalatból" eredő istenismeretet is. Mert hát a kijelentés objektiv jellege mellett fontos annak subjektiv oldala is, ami nem más, mint „az istennel, istenért és istenben való élet," vagyis az egyéni vallásosság. A kijelentés pedig nemcsak Izraelnek, hanem minden népnek szól. S mégis „csak a Krisztusban