Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 12. évfolyam, 1914 (Budapest)

Mikulik Józseftől: A gömöri ág. hitv. ev. esperesség története 1520—1744. Közli Kovács Sándor

A gömöri ig. hitY. evang. esperesség története. 225 után is csak a sűrűn benyújtott folyamodványokban adhatott magáról életjelt. Spankau cs. tábornok 1674 május 29-ón kelt levelében az itteni lelkészeket a „murányi összeesküvés részeseinek" mondta ki és ez okból száműzte őket, mire közülök ki Erdélybe bújdosott, ki Sziléziába menekült, ki lappangott

1). Egyházaink lelkész ós tanító nélkül maradván, Isten csudája, hogy a jövő-menő császári hadak, a szorgalmasan ellátogató püspökök, kanonokok ós jezsuiták elnyomott népünk kebelebői az ev. hitet ki nem irthatták. Hiszen még oly helyen is mint Dobsinán, hol a lakosság valószínűleg a huszita uralom óta a mai napig mindig evang. hitű volt, 1673—1682-ig nyilvános isteni tisztelet nem tartatott, az újdon szülöttek kerosztelése ós a házas felek esketése legfeljebb titokban törtónt és a halottak temetése és egyházi szertartás nélkül ment végbe, miután Hirsch Gergely lelkész az 1673. óv vége felé elűzetett

2) és utóda Birnstein Menhérd csak az 1681. év végén kezdhette meg hivatalát. Regius Jakab rozsnyói lelkész, esperes pedig még 1671-ben űzetett el, majd 1674-ben Bugán (Pogány) Miklós sajó-gömöri lelkészszel egyetemben a gyászos emlékezetű pozsonyi bíróság előtt is megjelent, de nem tudni mi módon, elmenekült s egészen 1682-ig Sajó-Gömörön lappangott illetve — 1676. után — lelkészkedett; Rozsnyóról történt elűzetóse után könyöradományokon tengődött így pl. az 1672 május 12-én Csetneken tartott összejövetel — gyűlésnek nem mondhatom — alkalmával Piernik Jakab 130 ftos hagyományából 15 ftot és Bazyk Dánieltől szintén 15 ftot kapott „mivel már egy éve, hogy száműzetett (exul, Szentkereszti 14 1.)." Hogy milyen szánandó állapotban lehetett ez idótt a gömöri ág. hitv. ev. esperesség, kitűnik azon folyamodványból, melyben a gömöri ág. hitv. ev. lelkészek a Rozsnyón *) Szomorú világot vet az e korbeli állapotokra „az nemes Gömörvármegyében lévő lutherános prédikátorok" által az 1680 január 15-én SajóGömörön tartott megyei közgyűléshez a baloghi luth. egyháztól elesett „Meleghegy" visszaszerzése tárgyában benyújtott és „olvasatlanúl" visszaérkezett folyamodvány, mely szerint „az filiális három faluk Pádár, Perjés és Meleghegy lutheránusok lévén mindnyájan, azon lutheránus prédikátor tanítását hallgassák és néki fizessenek, az minthogy hallgatták és fizették is, nemcsak usque ad tempus publicae persecutionis, de azután is hol imott, hol amott lappangván, hol közöttük lakván prédikátorok, mindaddig, míg testi halál által az elmúlt esztendőben kivétetnék közülök. Azonban az specifikált három falu együvé gyűlvén közönséges akaratból azt végezték, hogy ő(k) prédikátort fognak magok között tartani, az mint azon három falu nevével (nevében) kívántak is tőlünk . . ." akkor a balogi ref. prédikátor magához édesgette a meleghegyieket „és így újabb scissiót sőt persecutiót indított" — „holott az mostani veszedelmes időben nem scissiót és persecutiót kellene magunk közt indítanunk, hanem inkább nagyobb uniót szerzenünk. (Peczeli 42-43 1.) ') Távozása előtt e verset írta az anyakönyvbe: „Aspice ο omnipotens Deus ex alto hungaricas res!" Theol. Szaklap III. évf. 15