Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 12. évfolyam, 1914 (Budapest)

Hamar Istvántól: Az ó-testamentumi véres áldozatok és azokban a vér jelentősége

14 Hamar István. hálaadásnak, vagy a kivánt jók megnyerésére vonatkozó reménységnek kifejezése volt. Az áldozati állat ezeknél is helyettesítette ugyan az áldozót, de nem mint bűnös, hanem mint Istenben bízó vagy iránta háladatos ós vele jó viszonyban levő embert, aki az áldozati állat életének feláldozásával azt kivánta kifejezni, hogy az elvett jókért való háladatos érzésből, vagy pedig Istenbe vetett bízó hitéből kifolyólag kész volna a saját életét is Istenének áldozni. Az áldozati állat feláldozása tehát itt csak symbolizálója az áldozó önfeláldozó készségének és hiányzik belőle a vicaria satisfactionak, a helyettesítő elégtételnek a gondolata. Az ezen áldozatoknál is szerepelt kézrátételnek ebből folyólag csak az a jelentősége volt itt is, mint az istentiszteleti áldozatnál. Más azonban a viszony az áldozó és az áldozati állat között az engesztelő áldozatoknál, amelyeknek célja a bűn vagy vétek miatt a gyülekezet vagy az egyes és az Isten között megszűnt jó viszony helyreállítása volt. Ezeket az áldozatokat a levitikus törvény bűnért és vétekért való áldozatoknak nevezi (Levit. 4—7. fej ). Hogy mely esetekben kellett bűnért ós melyekben vétekért való áldozatot bemutatni, annak fejtegetésébe nem bocsátkozom. Célunkra nézve elég, ha azt tudjuk ez áldozatok felől, hogy céljuk a bűn és vétek által megsértett s haragvó istenség kiengesztelése, a bűnös vagy vétkes gyülekezet vagy egyén életének e harag következményei alól való feloldása ós az Istennel való megszakadt jó viszony helyreállítása volt. A levitikus törvény felfogása szerint, úgy az egész nép, mint annak egyes tagjai Isten büntető haragjával találják szemben magukat, ha a szövetséges Isten valláserkölcsi törvényeinek rendelkezéseit nem teljesítik, vagy azokkal ellenkezőleg cselekesznek. Isten büntető haragja a bűnös vagy vétkes életének elvetelét vonná maga után. Isten azonban nemcsak szent és igaz, hanem kegyelmes is, a ki tekintetbe veszi népe ós egyesek gyarlóságait s e kegyelméből kifolyólag maga gondoskodott a bűnbe vagy vétekbe esettek életének megkimóléséről, s a vele való megszakadt jó viszony helyreállíthatásáról. Gondoskodott az által, hogy rendelte az engesztelő áldozatokat és azokban kész a bűnös vagy vétkes életének helyettesítőjekópen az áldozati állat vérében levő életet elfogadni. (Lev. 17 : 11). A helyettesítő elégtétel és a kiengesztelés eme lehetősége azonban csak az olyan bűnökre ós vétkekre nézve áll fenn, a melyek az általános emberi gyarlósággal vannak összekötve és tévedésből, gondatlanságból, kapzsiságból stb. erednek, de nem hordozzák magukon a szándékosságnak ós a Isten vagy az embertársak ellen való tudatos rosszakaratnak a bélyegét. A ki tudatos és szándékos rosszakarattal követ el bűnt vagy vétket, — a hogy a törvény