Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 12. évfolyam, 1914 (Budapest)
Szelényi Ödön dr.-tól: Böhm Károly és a vallásfilozófia
Bőli m Károly és a vallásfilozófia. 143 rata ellenére — szóvá tenni az Abszolútumot. Ez az Abszolútum Böhm filozófiájának felfogása szerint csak szelleminek képzelhető el, csakhogy a rendszeralkotás immanens törvényszerűsége itt a pontnál bővebb fejtegetést kivánt volna meg, mert ismételjük mi a filozófiai rendszerből a metafizikai kérdéseket kiküszöbölhetleneknek tartjuk. Mi tehát e tekintetben hézagot látunk Bőhmnek különben oly impozáns rendszerében, de ez Böhm irányával függ össze és nagy jelentőségót alig is csorbítja, hiszen a filozófia-történelem egyetlen oly rendszert nem ismer, mely kiegészülést, továbbfejtést nem szükségelt volna. És szívesen elismerjük azt is, hogy a modern vallásfilozófia is tanulhat Bőhmtől az ismeret és értékelméleti megalapozás tekinteteben. A modern vallástudománynak is ismeretelméleti alapra kell helyezkednie és elfogadva az ismeretelmélet elveit, ezek mértékével vizsgálni meg a vallásos megismerés útját, a vallásos hitnek lótjogosúltságra való igényét; ki kell fejtenie, hogy vannak-e a vallásnak is apriorikus elemei és hogy mennyiben egyezik meg a vallás a szellem alapelveivel ős mik az ő speciális értékenek az alapjai? Mind e kutatásokban a Böhm álláspontjával való leszámolás ós általában a tőle tanulható szigorú ismeretelméleti magára eszmélés kétségkívül tanulságosnak Ígérkezik. Igaz, hogy a modern vallásbölcselet aztán túl is fog haladni Bőhmön és megteszi határozottan a lépést az Abszolutum felé, mert nem engedhet abból, hogy a vallás metafizikai faktum, hogy az istenfogalom nem csupán formális, hanem reális princípium. Elfogja tehát hagyni vagy helyesbíteni Böhm szigorúan intellektualisztikus álláspontját, gondosan fogja elemezni a vallásos élményeket, tudatosan fogja keresni a metafizikával való kapcsolatot és ez alapon támpontokat fog nyerni arra nézve is, hogy az Isten fogalmának csakugyan nemcsak logikai, hanem reális értéke is van és hogy nemcsak elméleti de gyakorlati szükségletek is és a valláspszichológia tényei egyaránt késztetnek az alanyon kívül fekvő abszolút realitás elismerésére. Még csak egy pontra térünk ki röviden — mert a tüzetes összehasonlítás külön dolgozatot igényel — ós ez Bőhmnek Fichte-hoz való viszonya, mert utóbbinak fejlődése éppen vallásfilozófiai szempontból végtelenül fontos. Csodálatosan sok az egyező vonás e két nagy gondolkodó egyéniségében, de filozófiai rendszerében is. Csak egy futólagos pillantás egy csomó analóg vonást ad a kezünkbe. Mind a kettőnek a filozófia nemcsak tan, hanem élet. Mind a kettő missziót érez magában: Böhm nemzeti filozófiát akar teremteni és az alapos filozófiai műveltségtől várja, hogy elvileg igazolt nemzeti életünk legyen ; Fichte pedig a Kanti filozófiával — már úgy ahogy azt értelmezte — akarta megjavítani
