Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 12. évfolyam, 1914 (Budapest)

Szelényi Ödön dr.-tól: Böhm Károly és a vallásfilozófia

138 Szelényi Ödön. is, az ideált, mellyel haladásunkat megértékeljük. A mindenség megértéséről le kell mondanunk, mert az nem lehet cél. És az ember boldog lehet a misztériumok megértése nélkül is, csak tiszta feje és becsületes akarata legyen. íme a derűit optimizmus világnézete és ez úton Böhm szerint Demosthenes Pro corona c. beszédéből meríthető három axio ma kalauzolhat. Ezek : 1. Be kell látni, hogy minden ember számára az életnek vége a halál. 2. Be kell látni, hogy a derék férfiúnak kötelessége minden szépre mindig törekedni. 3. El kell nemesen viselni, amit az Isten ránk mór. Azaz saját digniténk miatt el kell viselni a jót úgy, mint a rosszat nemes nyugalommal." (i. m. 146—150.). Nagyon részletesen idéztem Böhm ez utolsó művéből, mert nagyon jellemzőnek tartom úgy egész filozófiájára, mint speciális kérdésünkre való tekintettel. Ez a dolgozat — mely valóságos hitvallás — érteti meg velünk igazán, hogy Bőhmböl miért nem válhatott par excellence vallásfilozófus. Az δ intellektusa oly erős tevékenységet fejt ki az értékek keresésében és alkotásában, hogy sem érkezése, sem érzéke nem volt, hogy benne specifikusan vallásos élet fejlődhessék ki, mely pedig a vallásbölcselet sikeres művelésének az alapfeltétele. Az δ filozófiája az δ vallása, már amennyiben ez lehetséges.

1) Axiológiájában fejti ki a maga ideáljait, melyek ránézve ez életet megélhetővé teszik, ezek pedig földi, emberi immanens ideálok, melyeknél minden vonatkozás a transcendens világra hiányzik. És ép mivel az δ személyiségéből fakadt és azzal válhatatlanul összeforrott filozófiája nem metafizikai, hanem ismeretelméleti jellegű, természetszerűen lemondott benne a transcendens ideálok kereséséről, vagy a földi ideálok transcendens megalapozásáról ós az ebbe a szférába tartozó problémák tárgyalásáról. Itt a földön éljünk ós dolgozzunk, ott túlnan ne keressünk semmit, mert úgy sein értjük meg, ez volt férfikorának a vezéreszmóje. Itt önkénytelenül eszünkbe jut Goethe Faustja, melyet e nagy gondolkodónk azért szeretett annyira, mert hasonló világnézet kifejezője : „Nach drüben ist die Aussicht uns verrannt Tor, wer dorthin die Augen blinzend richtet Sich über Wolken seines gleichen dichtet

!" (stb. Faust II. rész, V. felvonás.) Böhm személyiségének uralkodó vonásából, a ritka erővel kifejlett értelem uralmából és filozófálásának jellemzett irá') Mélyrehatóan fejtegeti a vallás különbözését a filozófiai idealizmus és egyéb irányoktól Volkelt legújabb felolvasásában. (Was ist Religion. Leipzig. Hinrichs 1913.)