Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 12. évfolyam, 1914 (Budapest)
Szelényi Ödön dr.-tól: Böhm Károly és a vallásfilozófia
Bőli m Károly és a vallásfilozófia. 137 mindenfele intuitiv szemlélet útján szerzendő ismeretnek hadat üzen. Ez álláspont folyománya, hogy a vallásos élménynek semmi jelentősége sincs. Már pedig annak elismerése nélkül a vallásfilozófia terén semmi konkrét, pozitív eredményre nem juthatni. A vallásos ember soha sem fogja elhinni, hogy élményei az illúzió körébe tartoznak, hisz közvetetlenűl bizonyosodik meg az őt afficiáló isteni hatalom objektiv realitásáról, bár tudja, hogy annak mivoltáról, tulajdonságairól csak hozzávetőlegesen adhat számot. Külön vallásos megismerésről tehát oly értelemben lehet szó, mint a meglevő ismerő tényezők oly összeműködéseről, beállításáról, melynél a lélek emocionális és voluntáris oldala nyomul előtérbe. A vallásban a hit tárgyának objektiv realitásáról van szó. Ε tárgyat tehát fel is kell tudni ismernünk, mert ha a vallás nem oly igazság, melyet .fel lehet ismerni, ha képzetei csak gyakorlatilag hasznosak, de elméletileg semmisek, akkor a vallásos kegyesség is előbb-utóbb elsenyved, megbénul. Böhm magas intelligenciája, szilárd tudományos meggyőződése azonban minden ilyen törekvést csak perhorreszkálhatott. Jellemző e szempontból „hattyúdalának" nevezhető levele (Optimizmus Ath. 1910.), mely szintén az antiintellektualista áramlat ellen fordul ós főleg Medveczky Frigyesnek Pascalról írt tanulmányát bírálgatja. Mintha a gondviselés ezen páratlan nagyságú gondolkodónknak az utolsó percben alkalmat adott volna, hogy életfelfogását rövid pár lapon összefoglalja. Szellemes fejtegetése mindvégig leköti a figyelmet. Őneki nem kell a Pascal-féle hit, mely az emberi értelmet legyalázza^ hogy hihessen. Szerinte logikátlan eljárás az, hogy azért, mert mindent meg nem tudhatunk, semmitse akarjunk tudni. Be kell érnünk azzal, amit elérhetünk és megtudhatunk. Az Isten, CLZCLZ CL mindenség megértése nem való nekünk s ha ismerni próbáljuk, csak a magunk tehetségeivel érthetjük még. Az emberi felszerelés ellen nem szabad zúgolódni. Boldogságot az ember csak az adott tehetségekkel érhet el ós ha ezeket nem használjuk, nem is lehetünk boldogok. Gyarló alkotmány az ember, egyetlen fundamentális ösztöne az, hogy önmagát fenntartsa s ezen célra szolgál egész felszerelése. De erre helyesen szolgál. Igaz, hogy az ember érzékei korlátoltak és gyengék. Ennek folytán értelme is csak annyira terjed, amennyire érzékei puskája hord. S minthogy értelme földi határok között mozog, azért akaratának sem lehet földöntúli célja, hisz a célt, a gondolatot az értelem tűzi ki. Pedig, ha nem hagyjuk magunkat sem szent, sem nem szent írások által megtéveszteni, akkor úgy találjuk, hogy ilyen célokat nem is állított fel senki." Saját magunkból állítjuk magunk elé az érthető célokat, saját magunk ezen vógéremehetetlen gazdagságában bírjuk azon mértéket
