Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 12. évfolyam, 1914 (Budapest)
Szelényi Ödön dr.-tól: Böhm Károly és a vallásfilozófia
Bőli m Károly és a vallásfilozófia. 127 teizmus" és „Az én fejtvénye" című tanulmányai. Az elsőt a teologiai önképzőkörben olvasta fel 1867. őszén, az utóbbi a „Sárospataki füzetekben- jelent meg, tehát első dolgozata mely nyomdafestéket látott. Böhm ez időből való rendszerének a lényege, hogy dinamizmus. Böhm anyagot nem ismer el, hanem csak vonzó és taszító erőt, e kettő pedig szerinte csak egy erőnek különböző iránya. A rendszer tartalmán és módszerén a német idealizmus különösen Hegel és Schelling hatása érzik. Célunkhoz elegendő, ha „Teizmus és panteizmus" ismeretlen dolgozatát mutatjuk be részletesebben. Böhm itt éles elmével elemzi a teizmus fogalmát, úgy, amint az az egyházi tanban kifejezésre jut ós tarthatatlannak találja. Három momentumot különböztet meg a teizmusban. Ezek : 1. Isten és világ megkülönböztetése, de egymáshoz való tartozásuknak elismoróse is. 2. Isten atya. 3. Isten szenthármas. Böhm minden előtt nem találja kielegitőnek a teizmusnak azt az állítását, hogy az Isten azért teremtette a világot, mert szerette azt megteremteni; mert itt azt kérdezzük, miért szerette a világot teremteni? hiszen 6 mi nélkülünk is tökéletes. Aztán az isteni szeretet puszta antropopatia. De nem magyarázza meg a teizmus az istennek a világhoz való viszonyát sem. Mert itt csak ez a dilemma állhat fenn: a világ vagy véges, vagy végtelen. Ha véges, akkor nem Istentől vette eredetét, (mert amilyen az ok, olyannak kell lenni az okozatnak is,) ha pedig végtelen, akkor szeretnők tudni, hol van az Istennek helye a világon kivül? Az Isten csak a világban lehet s azt megengedi a teizmus is állítván az Istenről az omnipraesentiát. S itt újra ellenmondás bukkan fel: az Isten határtalan, mert mindenütt jelenlevő ós mégis személy, azaz határozott. Az Isten személyiségét azzal vélik megvédhetni, hogy szellemnek nevezik, de akkor mikép eredhetett a világ anyaga az isteni szellemtől? Ε fejtegetéseket Böhm e szavakkal zárja le: „Én részemről hiszem, hogy van Isten, ki a világot igazgatja s utólórhetetlen fenségben áll felettem, de a szokásos teizmus szerint azt fogalmilag megérteni nem bírom, pedig a tudományban, a fogalom a fő." A második mozzanat, hogy az Isten atya. Mint ilyen végtelen szeretet és az ember szabad. Az első momentumnak, a szeretetnek az Isten részéről megfelel az ember részéről: a pokol és az örök kínok. Az isteni akarat vagy lényegileg különbözik a miénktől, vagy egylónyegű vele; az első esetben a két akarat nem lehet kölcsönhatásban, az utóbbiban pedig az ember akarata az Isten akaratának a korlátolója s így az ember része az Istennek. A harmadik momentum a szentháromság: atya, fiu és szentlélek, mindháromban csupa ellenmondást talál Böhm és ezen vizsgálódásait e jellemző szavakkal végzi: „Itt állok a
