Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 12. évfolyam, 1914 (Budapest)

Révész Imrétől: Dévay-tanulmányok

116 Révész Imre. az, hogy „a hit nélkül senki nem üdvözülhet, mint a virág nap nélkül nem zöldülhet," ép oly igaz másfelől az is, hogy ,,ah hit szeretet nékűl, mint an nap világosság nékűl soha nem lehet 1)", ép úgy, mintahogy „páter non potest carere sine prole." 2) Ennélfogva a keresztyén hit szükségképen „ödes operosa est, ferax bonorum fructuum." 3) Részletesen azokat a mozzanatokat emeli ki a keresztyén élettartalmából, amelyeket a tízparancsolat is felölel: ennek tárgyalása során emlékezik meg előbb Isten, majd atyánkfiai iránt való kötelességeinkről (tehát — e második rendben — a szorosb értelemben vett jócselekedetekről). Az igaz isten­tisztelet szívnek, nyelvnek és cselekedetnek dolga: a szív­beli tisztesség — mint már láttuk — a hit; a nyelvbeli „négybe függ: Istent segítségre való hívás, hitnek vallása, hálaadás, Isten tisztességének hirdetése avagy prédikálása 4)"; a csele­kedetben végűi az ünnepszentelés. „Innepet szentelly, azaz szent és isteni dolgokba mulasd el az innepet, isteni dolgokba vidd által az innepet. . . ." 5) „Az igaz keresztyéneknek minden nap innepek vagyon, nem hogy test szerént hivol­koggyanak,de hogy lelkekbeinnepellyenek,azaz nyugodalmasok, békeségesek, csendesek legyenek, ez lelki békeség, csendesség embernek minden életébe szükség, azért mindenkor innepel ak keresztyén, azaz igaz hitű és jóságos mivelkedetbe fog­lalatos, de ah hitet az Isten parancsolta az egyházi rendnek prédikálani" 6) s ezért, — tehát a gyülekezeti rendtartás kedvéért, szabad meghatározásból — vannak a vasárnap és egyéb ünnepnapok; ezek a mi „választott napink": „kikbe az Istennek igéjét és az jó erkölcsnek parancsolatit meghallyuk, megtanullyuk" 7), de „non quod illi caeteris sanctiores essent." 8) Az istentisztelet pediglen szóljon a nép nyelvén és ne álljon merő üres- szalmacséplésből (battalogia) „quae nec legentibus nec audientibus prodest quicquam, quae est conscientiae et corporum carnificina." 9) Az eskü csak akkor engedhető meg, ha „Isten tisztességére, atyádfiának előmentére" van 1 0); a ») K. 27. ') A. 90. (prop. XVII.) s) A. 101. (prop. XXVI. V. ö. Éneke (Szilády 1.): „Ez egy hitet lássad, hogy meg ne fejtsed, Jámborságval mindenkor kijelentsed És jó fának gyümölcsét te teremtsed." 4) K. 36-37. 6) K. 40. V. ö. Orthogr. B. iiij: „az szombatot szenteld, azaz szent dol­gokba foglald." «) K. 41. ') K. 42. ») A. 120. (prop. XLVI.) v. ö. Ex. 144. (22. p.) 9) Ex. 145. (26-27. p.) 1 0) Κ 37- 38.

Next

/
Thumbnails
Contents