Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 12. évfolyam, 1914 (Budapest)

Révész Imrétől: Dévay-tanulmányok

Dévay-tanulmányok. 115 áll, hogy „akkiket megbántottonk, gyónnyonk meg azoknak, azaz kövessük meg, engesztellyük meg, elégítsük meg, avagy ha mi ellenönk lütt valami, bocsássunk meg nekik; ha ezt teengyük, jele, hogy az Isten is meg bocsáttya nokönk am mi bűneinket."

1) Azonban a fülbegyónás kötelező érvénye sem egyik, sem másik értelemben nem állhat meg. Először is „non est ex scripturis" ; azután meg történetileg is bizonyos, hogy „régenten efféle súgás, gyónás nem volt, hanem bölcs embereket szerzettenek, azokat Diaconosoknak hitták, most káplánoknak, kikhez kinek mi nyavalyája volt, ment, vagy tanács kérdeni, vagy tanulni valami dologba, vagy lelki vigasztalást venni. Ha valami dologból ki nem tudott feselni, ennek tanácsával élt, ha mit nem tudott hitnek ágazatiban, megkérdezte, megtanulta Ha bűnének esmeretéből félelmes volt, megrettent, vigasztalást, ódozatot vütt." (de „sine scrupulosa peccatorum enumeratione"). — „Mondhatatlan szép dolgok volnának ezek mostan is, de tuggyátok, mennyi szertelen fajtalanság leszen em mostani gyónásokba."

2) Azért nem is mer, — sem doctrinalis, sem gyakorlati szempontból — határozott állást foglalni a gyónás kérdésében. 3. Amily erőforrása a keresztyén életnek obiective a Az imádság. Szentléleknek sacramentumokkal megpecsételt adománya, olyan subiective a Lélek javaiért esedező imádság. Ebben nekünk „két dolgot kell kérnönk, testi és lelki dolgot" de „csak ak Krisztus által." Nem szabad azonban a keresztyén imádkozónak soha megfeledkeznie arról, hogy „ammikoron lelki dolgot kérőnk az Istentől, tudni mint, bűnönknek bocsánattyát, szent léleknek ajándékát, minden ha nékül. minden kétség nékűl kell kérnönk ... de mikoron ez világi dolgot kérőnk, mindenkor hával, azaz ha Istennek tisztességére, ha atyánkfiának előmentére, ha nekönk üdvösségünkre vagyon."

3) 4. A keresztyén élet tartalmát normative meghatározó a gyűjtőfogalom : α jócselekedet. Ez világi „jámbor élet,"

4) a jócselekedet „jóságos mivelkedet"^) az „Istennekakarattya"

6), üdvösségünknek, választatásunknak külső bizonysága, az emberek előtt való inegigazulásunknak egyetlenegy módja (1. az idézendő helyeket föntebb.) Ha nem is üdvösségszerző a jócselekedet, de mint „fructus fidei," mint hitünk „gyümölcse" és „cégére" szerves alkotórésze a választottak életének.

7) Ha tehát igaz ') K. 109; A. 113. (prop. XXXV.) Azonban „am mi megbocsátásunk nem oka az isteni bocsátásnak, hanem bizonysága." K. 89. ») K. 108-109; A. 117-118. (prop. XL); Ex. 143. (19. p.). ') K. 83-87. V. ö. A. 118-119. (prop. XLl-XLIV.) 4) K. 87. ') K. 89, 94. ·) K. 87. ') K. 25-29. A. 101—104. (prop. XXV—XXVII.) 3*