Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 12. évfolyam, 1914 (Budapest)
Révész Imrétől: Dévay-tanulmányok
114 Révész Imre. nyeldeklyük, érezzük, ak kenyeret, ab bort." 1) Ezért „non sunt vacua signa, sed vere ac realiter signati exhibitiva iis qui sunt in ecclesia . . .", mert „praebori fidei certitudine et conflrmatione in et sub his signis verum corpus et verum sanguinem Christi'." Ebből szorosan következik, hogy az Úr vacsoráját „mind ak két személy alatt kellene mindennek hozzája venni" („sub utraque specie"), ámbár egyik „személy" sem „változat szerent," de „hitemnek bizonyossá tétele szerént," adja nekünk Krisztusnak szent testét-vérét. Ε „fő haszon" mellett azonban az úrvacsora egyszersmind: emlékozés a Krisztus szent halálárúi; hálaadás őneki róla; a szeretetnek is szolgál; („hogy egy kenyérből eszönk, egy borból iszonk, egy atyafiak vágyónk, szeretetben is egygyeknek kellene lennönk.") békeségnek jele; (t. i. mint bókelakoma) keresztnek jegyzése („ak kenyeret megsütik, ab búzát megőrlik, ... az szőlőt megtörik, megsajtolják . . . ak keresztyénnek sok ördöge vagyon, teste, ez világ, késértet, nincs életönk nyomorúság nekűl.") 2) ódozat. c) Az ódozatot (gyónás) „hitnek jelének nem igen mondhatnók" mert a sacramentum két ismertetőjele közül „az ige megvagyon, uz állat nincsen" benne, de azért „mondhatatlan szükség minekönk." Ε bizonytalan sacramentum lényegét tevő ódozat (absolutio) „Isten igéjének pródikálásából" lészen, s „ez ódozatnak hívén az gyónó üdvözül. Valamikor hissz az Isten igéjének, mindenkor ódoztatol," és mert „potestas ligandi et solvendi omnibus Christianis data a Christo" nem okvetlenül szükséges, csak az egyházi rendtartás kedvéért kívánatos, hogy épen paptól halljuk a mennyei bocsánat igéit, „de kiváltképpen ha csak temmagadnak szóland ap pap. talám bizonyosb lehetsz benne. Azért jó és dicséretes ekképpen ódoztatnonk." Tulajdonképen „mindent az ű hite ódoz meg, mindent az ű hitetlensége kötöz meg, ha hissz. ódozott vagy; ha nem, kötözött vagy." 3) „Confessio est fructus fidei." 4) A szorosabb értelemben vett, azaz Istennek való gyónás mellett (mikor „űtet követty ük, engesztelly ük, hogy az ű szent fiának érdemeért megbocsásson nekönk") megkülönböztet Dévay embereknek való gyónást is, mely abban *) Következik ebből az is, hogy „minthogy senki senkiért nem hihet, azonképpen senki másért hozzá nem vehet, senki másért misét nem mondhat, és miképpen csak élők hisznek, mert halál után nincs hit, azonképpen csak élő embereknek használ. . . ." K. 105. v. ö. Ex. 141 - 142. (15. p.) „Nihil ergo missa prodest defunctis." 2) K. 103—105; Ex. 138. (p. 6.) 144. (p. 23.). s) K. 108-110; Ex. 144 (20. p.) 4) A 112. (prop. XXXV.)
