Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 12. évfolyam, 1914 (Budapest)

Révész Imrétől: Dévay-tanulmányok

102 Révész Imre. természet szerént azért kárhozatnak vágyónk fiai."

1) Hiábavaló itt a durva, nyílt törvényszegéstől való akármily nagy mentesség is; „Isten az ű parancsolatiban nemcsak nyelvűnket, kezönket, cselekedetünket kévánnya, hanem szövőnket is : és láttyuk (a két utolsó parancsolatból), hogy nem csak beszédönk, cselekedetönk bűn, hanem kevánságonk is" — már pedig — Krisztuson kívül — kicsoda az, avagy ki volt „öröktűi fogva," akire ne nehezednék a maga teljességében legalább is ez a titkos bűnsúly? „Azért ek két parancsolat ez egész világot kárhoztattya . . ."

2) — És mégsem teljesen sötét azért ennek a kárhozatosan romlott emberi természetnek a képe.

3) „Isteni szikra" világít benne, a „természeti értelem," „hogy megértheti az ember, mi legyen az jó mind Istenhez, mind emberhez." Az értelem ós az akarat, a léleknek e két ereje együttvéve az okosság; az okos akarat egyszersmind szabad akarat is „melyekből megbecsüli ember mi az jó, mi ag gonosz," s mely eszerint Ádámban, noha már ő végzetesen visszaélt vele, nem ment veszendőbe:

4) nemcsak „világi jámborságra" juthatni a révén, (megoltalmazva magunkat a „külső bűntűi" ) hanem „megértjük" belőle magát az üdvösséget is,

6) amely egyetemes emberi cél, vágy, törekvés („At célba minnyájan egyesülnek, mind jók, mind gonoszok, minnyájan akarnak idvözűlni. . . .")

7) — De mit ér mindez a nagy Istenajándék, ha csak a célt mutatja meg, de nem az útat is s főkép: ha nem származik belőle erő a cél elérésére? („az útat az üdvösségre . . . sem meg nem gondolhattyuk, sem akarhattyuk, sem tehettyük . . ."

8) így a végső eredmény mégis csak megalázó s kétségbeejtő. „Akaratom van a jóra, de hogy végrehajtsam, nem tehetem" — ezzel a reményvesztett páli följajdúlással érünk el a tör') K. 57. s) K. 53. 3) Új antinomikus vonás: a merőben megromlott s azért az üdvösség felé világító isteni szikrával mégis csak felruházott természet; — emennek alapján érthető a tétel: „est . . . nobis insita lex naturalis, per quam dinoscimus, quid sit virtus et Vitium," (A. 69. prop. III.) és hogy ez a természeti törvény — mint láttuk — egy az Isten törvényével (K. 15.), — amabból viszont természetesen következik, hogy a törvény, mely a romlott természet elé elérhetetlenül magasságos követelményt állít, . pugnat cum natura nostra." (Α. 67. prop. III.) és „ita deformat naturam, ut cum in sui cognitionem eam duxerit, desperare facit." (U. o.) *) K. 15 - 17. e) U. o. 20. ') U. o. 19. ') U. o. 17. V. ö. .Ex. 145. (25. p.): „Duplex est tabula, duplicem requirens iustitiam. Alteriua tabulae praecepta nos utcunque posse praestare, i. e. politicam iustitiam et opera rationi subiecta, quae vei ipsi ethnici non pauci praestiterunt, etsi intus fuerint merae hypocritae. Sed praecepta primae tabulae, sine dono ac gratiae Dei per Christum nulla ratione praestare posse.'

1 ") U o. 19.