Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 12. évfolyam, 1914 (Budapest)

Révész Imrétől: Dévay-tanulmányok

98 Révész Imre. Isten akar valamit tőlünk, ós csak azután, ennek az élménynek alapján jöhet a második kérdés: kicsoda az az Isten, akivel nekünk közünk van? Vagyis: „akarattyának ismeretébűi mehetönk természetének esmeretére."') Amiből megint önként következik, hogy ha az Isten megismerésében akaratának megismerése a fontos, akkor nekünk ismernünk kell nemcsak az akaró alanyt, hanem az akarat tárgyát is, ennek pedig csak egy a lehetséges módja: Isten akaratának önmagunkon, önmagunk ismeretén keresztül való megértése. A két ismeret ennélfogva csak ugyanegy dolognak: a vallásos viszonynak más-más arculata, amelyeket ép ezért nekünk is állandóan párhuzamosan kell tárgyalnunk, különben érthetetlen egyik a másik nélkül. Isten Mely forrásokból meríthető Isten akaratának ismerete ? ismeretének Ilyen kettő van, u. m. a természet és a kijelentés: e kettő forrásai, azonban, a belőle származó istenismeret dolgában korántsem egyenlő arányú ős értékű. „ . . . at természet szerént való Isteni esmeret, noha ez is Istennek ajándéka, de igen kecsin,"

2) és bár „nem volt soha oly pogány, ki meg nem esmerte volna, hogy Isten vagyon, ki meg nem esmerte volna, hogy az Isten bűnt nem kíván, hanem jámborságot, igasságot, félelmet,"

3) üdvösségünkre ez az ismeret korántsem elég, ahhoz az ő kijelentett ismerete is szükséges.

4) Ez a kijelentett istenismeret: az ige („minden üdőben igéjét ós igéjének jelit atta, melyekből űtet emberek megesmerhették"

5), amely megint kétféle: „egyik parancsolat, másik igéret"

G), egyik a törvény, másik az evangélium, — amabban fenyeget, emebben megvigasztal.

7) [„Nam quidquid requirit a nobis aliquid, lex est. Quicquid pollicetur, promissio. Huius promissionis annuriciationem puto proprio Evangelium dici. Porro Apostolus seribit Timotheo (2. Ti. 2, 15) ut sit Dialecticus, cuius partes sint recte secare verbum veritatis, non dubio quin in legem et promissionem, ut lege perterrefaciat corda, promissione consolatur."]

8) l) K. 5. a) K. 20. ') K. 18. 4) V. ö. az Orthographia Ung. 1549-iki kiadása előszavát: „Meg kell azért azt nekönk tanulnonk, (t. i. a betűvetést s az olvasást), hogy olvashassuk uiinnyájan az szent írást, tudakozhassonk az Isten akarattyárúl" stb. — Aii. Éneke (Szilády-féle lectio): „Istennek elvégezett akaratja, Senkinek δ nem akar lenni atyja Idvösségét más módon ki forgatja Az írásban, hogynemmint ő meghagyta." ') K. 5. ·) K. 5. ') K. 1. ·) A. 64. (prop. 1.)