Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)
Schneller István dr.-tól: Jézus messiási tudatának kialakulása
182 Dr. Schneller István. IV. Más cím és név alatt, nem az istenfiúság mystikus és mégis tüntető és félreértésre annyira alkalmas neve alatt lép fel. Ε cím, e név, melyet Jézus állandóan önmagáról használ, önmaga számára egyenesen lefoglal a ,,νίός τοϋ αν&ςωπου". nélkül mi csak a dolgok felszínes ismeretéhez jutunk el; mig ellenben a szeretet útján minden megnyílik, a dolgok belseje megnyílik előttünk s igy uralkodunk a dolgok fölött. Mint ily uralkodók mi vagyunk mindenek sáfárjai, úgy hogy tőlünk mint szeretőktől függ a dolgok ismerete, is, s ez ismeretnek másokkal való közlése. A ki így szeret: az nem fennhéjázó, mutatós, mást lenéző, büszke, hanem szelid lelkű, az alatta levőkről gondoskodó, alázatos. Csak is ez a lelki állapot viseli el könnyen az élet gondjait, s vállainkra súlyosodó bajait; csak ez állapotban nyer lelkünk is nyugtot, békességet. Ez pedig minden értéket magában foglal. Ez minden, ami reánk nézve van. Mily térmészetes, igaz szavak!! Ily értelemben mondhatja joggal Jézus, hogy mindeneket átadott néki az 6 atyja, hogy a viszonya Istenhez egészen sajátos, a népének bölcsei és okosaiétól egészen elütő. — A viszony azonban még sem emberfeletti. Hisz nem csak néki, hanem νηηίοις άηεχάλν \pev αν rá Isten s viszont a mint föntebb láttuk éppen a közvetlenül Istenbe elmerülök, tehát a szeretettel bírók és így a békességesek, ezek Istennek fiai. Az alap, a melyre Máté szerint e viszony felépül, tisztán valláserkölcsi és nem metaphysikai. A synoptikusok másik helye Mc. 8, 5 8 eschatologikus. Jézus az érzéki és szellemi élet ellentétéből indul ki. Ez életben a tanítványok Péter nagy vallomásával (Mc. 8 „) fordulóponthoz értek. — Az érzéki élet elismerésre, dicsőségre vezet: a szellemi élet önmegtagadó, a halálra itéltnek súlyos keresztjével reánk nehezedő életre. Az örökkévalóság szempontjából amaz élet — a szégyenkezésnek, a halálnak; eme alázatosságos és halálos élet — a lélek örök életének, elismertetésnek, dicsqségnek élete. A krisztusi érzületen fordul meg ez avagy amaz életnek birtoka. 0 ez életnek itélő bírója, Istennek az ő atyjának dicsőségében megjelenő alakjában. Ezt az örök és folytonos ítéletet a szerző egy külső aktushoz köti. Maga az aktus azonban nincs időhöz kötve, amint azt éppen a 9, í mutatja, amennyiben az ott tett ígéret, amely szerint lesznek még, akiket még életben talál Isten ily országának dicsőségben való megjelenése nem következett be. A synoptikusoknál tehát mind a két helyen e sajátos istenfiúság ethikus, természetes, vallási szellemű. Ε synoptikusi két hellyel szemben áll János evangéliumában a 15. — Nem valláserkölcsi, hanem metaphysikai háttérről emelkedik le e kizárólagos istenfiúság. Krisztus az, ki a világ teremtése óta Istennel szemben mint λόγος élő kölcsönhatásban, egymásra való létében (tioöj τον Viáv) volt. Isten volt a λόγος, úgy hogy Istennek kifelé megnyilatkozó teremtő ereje, is a λύγος-οη át nyilatkozott meg, úgy hogy nincs semmi e λόγος nélkül. Ő benne van élet, benne van meg a világosság. S íme csudálatos, hogy éppen ezt az életet, ezt a világosságot, a sötét világ nem fogadta be, hogy éppen azok, akik általa lettek, tehát az övéi őt nem ismerték fel. Ezt a metaphysikai, kosmikus, általános elvi jelentőségű állapotot a λο'γος, elhagyni készül (r,v ίρχόμινος) Keresztelő János előkészíti útját; hirdeti praexistentiáját (ü ηπίαω μου Ιρχόμινος ίμπροσ&ίν μον γίγονεν, υτι πριϋτύς μον f/v.) Α λόγος tényleg σάρξ (γένιτο. Érzéki testén átsugárzott az a dicsőség, mely illeti őt mint Istennek egyetlen szülöttjét (μονογενής és nem πρωτοτοχός); lelke pedig nem a törvénynek nem Mózesnek, hanem a sxeretet és az igazságnak szellemével volt telítve. Egyedül ő képes Istent kijelenteni, mert egyedül δ látta őt és pedig metaphisikai lényege alapján, mert ö nyugodott Istennek az ö atyjának a keblén. É metaphysikai háttérről kell leemelni Krisztusnak absolut fiúságát Istennel szemben. Istennek gyermekeivé válhatnak ugyan egyesek, bár nem származásuk, sem érzéki, sem férfias elszántságukon nyugvó akaratuk, hanem
