Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)

Szelényi Ödöntől: Eckehart mester élete és tanítása

Eckeliart mester élete és tanítása. 91 zéssel a lélekalapot, mert nincs meghatározottsága. Ilyen nevek: scintilla, szellem, belső ember, szikra, szikrácska és sinderesis (=synteresis). 113, 40. Ez utóbbi szónak eredeti jelentése erkölcsi tudat, lelkiismeret V. ö. Lásson i. m. 105 és Kramm i. m. 44. Werner i. m. II, 104. A lélekalapról szóló tan eltekintve a következetlen terminológiától, egyike E. legeredetibb gondolatainak, az a körülmény, hogy sokszor az ésszel azonosítja, tehát mégis teoretikus erőnek tekinti, E. intellektualizmusának beszédes tanújele. A helyes gondolat egyébként, mely a lélekalapról szóló tanban lappang az, hogy a vallásosság nem a szellem bizonyos funkciójához van kötve, hanem hogy az ember lelke a maga totalitásában éli meg az Istent. Az ész ezen előtérbe tolásához, mely E.-ra oly jellemző, van egy érdekes analóg jelenség a német vallásfilozófia történetében, melyre Lásson találóan útal: „Es ist ganz ähnlich, wenn beiSchleiermacher das Vermögen, welches als Totalität der Seele intendiert ist, mit Ausschluss aller einseitigen Kräfte, durch den Gebrauch des Terminus „Gefühl" unvermerkt zu der Bedeutung herabsinkt, die das Gefühl als mit Vernunft und Willen coordinierte Kraft hat, diese ausschliessend, nicht ihnen übergeordnet und sie in sich aufhebend ', (i, m. 106.) Feltűnő, hogy amilyen gyakran beszól Ε. az ész is akaratról, annyira hallgatni látszik a lélek harmadik alapirányáról: az érzelemről (kedély). Pedig elvitathatatlan érdeme a misztikus pszichológiának, hogy nagy mértékben hozzájárult az érzelem önálló értékének elismertetéséhez. Láttuk, hogy E. terminológiája éppen nem biztos, de annyit mondhatni, hogy a kedély fogalmának tartalma megvan E.-nál, ha nem is használja mindig a megfelelő kifejezést. A megismerés ama legmagasabb foka, midőn Isten megnyilatkozik a „lélekalapban" (szikrában) ós a lélek lényege eggyé válik az Istennel, mindenesetre oly állapot, melynél mi modernek okvetetlenül az érzelem közreműködésére gondolunk, sőt magát ezt az állapotot érzelemszerűnek képzeljük. Oly megismerésről van itt szó, mely az értelmen túl van, melynek tehát volitiv-affektiv jellege van. (Lásd erre nézve Szelényi: A misztika lényege és jelentősége c. tanulmányát, továbbá Siebeck i. m. 13 sk. és Kramm i. m. 21). E. tehát az ismerésnek sajátságos módját állapítja meg. Ha Istent megakarjuk látni és ismerni, az csak oly világosságban történhetik meg, mely maga az Isten. Ha külső dolgokat ismerünk meg, akkor valami idegen dolog hatol be a lélekbe, de ha Istent ismerem meg, akkor semmi sem jut a lélekbe, csak Isten egyedül, mert Istenben csak Isten van és semmi más. Vagyis Istent minden eszköz nélkül kell megismernünk, tehát közvetetlenül, de ez nem mehet végbe