Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)

Szelényi Ödöntől: Eckehart mester élete és tanítása

* 82 Síelényi Ödön. 26. Minden teremtmény merő semmi, nem azt mondom, hogy kellő mértéket el nem érő (— modicum) vagy valami, hanem azt, hogy egy csupa merő semmi. Ezt a 26 cikket E. a magáénak vallotta, az utolsó kettőt nem. Ezek a következők : 27. Valami van a lélekben, ami nincs teremtve ós nem teremthető, ha az egész lélek ilyen, akkor az nincs teremtve és nem teremthető és ez az értelem. 28. Mivel az Isten nem jó, nem is jobb, nem is legjobb, csak kisebbítem őt, mikor jónak mondom, mintha a fehéret feketének mondanám. Hogy itt különbség van téve az E.-tól vallott, ós E.-tól nem vallott cikkelyek között, újból arra a következtetésre késztet, hogy kellett léteznie egy okiratnak, ahol E. 26 cikket magáénak vallotta és egyben visszavonta az utolsó kettőt pedig később már E. halála után vették ki műveiből és csatolták a többihez. Kétségtelen, hogy ezek is E.-ra vallanak

1) és hogy akadt a kifogásoltak között olyan is, mely nemcsak a hagyományos egyházi tantól eltér, hanem — ha csak látszólag is — oly szubjektivisztikus és panteisztikus ízű hittételeket tartalmaz, melyek E.-ot a szabad szellemekkel hozzák közeli rokonságba. Hívei az ilyen tanok élét enyhíteni, gyöngíteni esetleg elmagyarázni voltak kénytelenek, hogy szeretett mesteröket az ilyen társaságból kivonják. Mindamellett nincsen egészen kizárva, hogy itt-ott hiba nem történt E.-nak paradoxonokat kedvelő, sokszor nehézkes előadásának szószerinti értelmezése körül, ellenfelek ós barátok részéről. Hiszen ma is sokszor zavarban vagyunk egyegy hely magyarázatánál és bizony elcsodálkozunk, ha olvasásába mélyedünk, azokon az abstrakt kérdéseken és abstrakt tárgyalási módon, melyekkel E. a hívei elé lép, akik a XIV. sz. emberei; bizony a szó igaz értelmében a mestert csak legjobb tanítványai érthették meg, a gyengébbek a sasként a magasban szárnyaló szónokot és előadását nem tudták követni. Ez magyarázza meg nagyrészt, hogy miért maradtak német művei oly vigasztalan állapotban reánk. Eckehart művei. Pfeiffer kiadása előtt (1857) E. ismerete csak igen kevés prédikációra szorítkozott, körülbelül a tőle közölt iratok egy harmadára, a latin iratok teljesen ismeretlenek voltak, minek okát már megmondtuk. Nyomtatásban egyes beszédei először a Taulor kiadásokhoz csatolva jelentek meg ilyen pl. Conrad Kachelouen-ó Leipzig 1498; de legfontosabb Adam Petri-é (Basel 1521), mely 50-nél több ilyen prédikációt tartalmaz. Akik 1857-ig írtak mint pl. Martensen, Schmidt stb. csakis ezekre a kiadásokra támaszkodtak, de éles eszökkel ők is észrevették E. nem kis jelentőségót a német kultúrtörtónelem szempontjából. 1857-ben adta ki Pfeiffer a 4) Lásd a tanulmány végén az „irodalmat."