Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)

Szelényi Ödöntől: Eckehart mester élete és tanítása

Eckeliart mester élete és tanítása. 73 nem volt ennek tudatában. Arról volt szó, melyik nemzetre száll a világbirodalom. Nevezetes e korban a pápaság állásfoglalása, mely szintén túl volt delelőjén. Tekintélyén pótolhatatlan csorba esik, midőn VIII. Bonifác pápa Szép Fülöp francia királlyal szemben vereseget szenved. Utána Kelemennel megkezdődik a pápaság babyloni (avignoni) fogsága (1305—1376). A helyzet lényegesen megváltozott. Mindenfelé ébred a nemzeti öntudat, a polgári közszellem. A régi társadalom vezérlő osztályai elvesztik jelentőségöket. A nemesség elvadul, a papság, különösen a felső papság hátat fordít a tudománynak és az erkölcstelenségbe merül, a simoniarettentő módon el van terjedve és megmételyezi a világi papságot, de lassanként a szerzetesrendek is elvilágiasodnak, a sok adomány és alapítvány következtében eldurvulnak és kivéve az újonnan alakult koldulórendeket, elvesztik a súlyukat. A nagypápák kora is lejárt és, akik most VIII. Bonifác után következtek, végtelen sokat ártottak a pápai tekintélynek: helyzetűknél fogva a francia király szolgái, a francia politika uszályhordozói. A pápaság ily méltatlan képviselőinek láttára a gondolkozó elmék magukra eszmélnek és a pápaság intézményét vizsgálat és bírálat tárgyává teszik, mitsem törődve az egyházi fenyítékkel. Midőn XXII. János pápa, (aki bámulatos energiájú, makacs aggastyán volt és valóságos pénzkapacitás) háborúba keveredik Bajor Lajossal, a tudósok tekintélyes száma ez utóbbi mellé áll (Occam, paduai Marsilius, Michael de Cesena a ferencrend generálisa stb.) és Marsilius „hires Defensor pacis" című munkájában, moly valószínűleg még E. életében jelent meg, hihetetlenül éles támadást intéz a pápaság ellen fejtegetvén, hogy nagy különbség van az apostoli kor egyháza és a pápaság között, amennyiben amaz a Krisztusban hívők közösségéből állott, míg emez csakis a római hierarchiára szorítkozik. A legtöbb békételenség a papság helytelen felfogásából és a pápaság azon igényéből származik, hogy igazságszolgáltatást akart gyakorolni nemcsak a papok, hanem világiszemélyek ós fejedelmek felett is. Pedig Krisztus csak a tanának hirdetését ós a szentségek kiszolgáltatását hagyta a papságnak. Krisztus követőitől tehát meg kell követelni, hogy a szegénység állapotában és világlegyőzésében is kövessék. Ép e zavaros, züllött viszonyok miatt fordulnak el a vallásos lelkek a világtól és fölülemelkedve a világ bajain önmagukba temetkeznek, ott keresik töprengő, álmadozó elmerülésben az Istent, kit az élet viharai között meg nem találhattak. Kétségtelen, mint láttuk is már, hogy bele vegyült ebbe sok rajongás, egészségtelen érzelmi kéjelgés is, sőt méltatlanok is csatlakoztak egyes körökhöz ós kompromitálták őket, de igaz az is, hogy e sok vallásos jelenségnek igaz