Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)

Szelényi Ödöntől: Eckehart mester élete és tanítása

* 70 Síelényi Ödön. föléleszteni, nem csak a negativ jellegű aszkézissel, hanem pozitív módon is a benső szeretetben és teljes utánzásban akarnak eggyé válni a Megváltóval. Legalább a keresztyén kegyesség egyik legtündöklőbb alakja, az olasz Assisi Ferenc eredetileg nem szerzetesrendet akart alapítani, erre csak mintegy rákényszerítették. Nem a világ kerülése, a tétlen szemlélődő élet volt az ő eszménye, hanem az Istenben való élet, az emberek és más teremtmények iránti szeretet, az emberek szolgálata és a lelkek megnyerése a keresztyén élet érdekében volt az δ evangéliuma. Igaz ugyan, hogy a másik koldulórend megalapítója a spanyol Domonkos már egészen más ember volt, bár az evangéliumi szegénységet hirdette δ is. Ferenc a belső sugallás, Domonkos az abszolút engedelmesség embere volt, azért lett amaz a „szegények atyja", emez az „eretnekek kalapácsa." Ε kolduló szerzetesek működésének óriási volt a jelentősége. Az egyház csakhamar fölismerte ez odaadó, szolgálatkész sereg használható voltát, befogadta hát a maga szervezetébe és az eredmény az lett, hogy ők mentették meg a római egyházat ez időben a bukástól. De ránk nézve fontosabb, hogy az a mozgalom, melyet ők megindítanak, roppant hatást gyakorolt a laikus körökre is. A XII. sz. végéig a nyugati szerzetesség a maga lényege szerint arisztokrata intézmény volt. Ezek az új barátok ellenben leszálltak a néphez és az egyes emberekhez. Az egyes ember bajaival, szenvedéseivel törődtek, a néppel éltek, annak nyelvén prédikáltak ós érthető vigasztalást nyújtottak neki. Ε mozgalmak román földről eljutottak a német birodalomba is, ahol igen termékeny talajra találtak. Az új rendek kolostorai rohamos gyorsasággal lepték el az országot. Különösen megjegyzendő, hogy német földön a nők is nagy mértékben kiveszik részüket e vallásos mozgalmakból ós a két új szerzetesrend feles számmal közülök szedegeti tagjait, különösen a domonkosrend (prédikátorrend) kebelében szaporodnak el annyira, hogy a XIV. sz. elején hetven apácakolostor állott ötven férfi kolostorral szemben. Ε kolostorok pedig a férfi szerzetesek lelki gondozása alatt állottak és mivel a nőkre a latin nyelv elsajátítása nem volt kötelező, a gyóntató atyák az u. n. kollációk

1) alkalmával a német nyelvet használták. A papok nemcsak prédikációkat tartottak ilyenkor, hanem az apácák kérdéseket is tehettek úgy, hogy egy ily épületes társalgás az adóra ós befogadóra egyaránt gyümölcsözővé vált. Az ezzel járó lelki gyönyörből fakadt az a kívánság is, hogy a hallottakat írásban is megrögzítsék, hogy írásban is l) »Collatio dicta quasi collocutio vei confabulatio, quod de scripturis divinis aliis conferentibus interrogationes conferunt alii congruas responsiones.« (Wackernagel i. m. 379).