Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)

Imre Lajostól: Tanulmányok a skót vallásos nevelés történetéből

2 Imre Lajos. A merev formalizmus végső következményeitől megóvta mysticismusa. Valahányszor egyházkormányzati viták, politikai harcok, dogmatikai nézeteltérések azzal fenyegették, hogy az egyházat a sivár és terméketlen dogmatizmus puszta8ágába űzik, mindannyiszor azt tapasztaljuk, hogy mindezek a nép jellemében gyökerező mystikus megújulásokkal lépnek kapcsolatba. A XVII. század politikai harcaiban élénken előtűnik az a rajongásig menő, vak fanatizmus, mellyel a király minden alkotmánysértését az Isten ellen való merényletnek minősítették. A XVIII. században egészen egyházkormányzati kérdések uralják a teret, ezek közül egy, a patronatusi jog kérdése tisztán egyházjogi kérdés, és az egyik fél mégis úgy állítja oda a dolgot fanatikus lelkesedésében, hogy a Krisztus egyházfői jogának megsértéséről van szó. A XIX. század elején idegen theol. eszmék befolyása alatt dogmatikai viták, eretneküldözések provokáltatnak, úgy látszik, mintha az egyház most csakugyan belemerült volna a dogmatizmusba, mikor a század harmadik harmadában a reneszánsz egészen uj életet teremt, összekötve a vallásos rajongás elrettentő és Ízléstelen jeleivel. Ennek az egyháztörténeti jelenségnek okát lélektani úton és a skót nép természeti befolyásoltságában kell keresni. A tenger, ez az ismeretlen hatalom, melynek lebilincselő, elragadó és megrázó titokzatosságát olyan gyöngörüen festi Ibsen „a tenger asszonyáéban, jelentős faktor volt mindig a skót nép lelkében. Az ország körülzártsága, a nép foglalatossága, a szeszélyes, változó

y zord időjárás, mindezek külsőleg megerősítették és fejlesztették azt a mystikus hajlandóságot, mely a nép lelkének évszázakon át kialakult vonása. A nép egyenlőtlen műveltségi állapota, a felföldek babonás pogánysága, az egyház által tartott és elősegített „ébresztő" munka, mind e mysticismus kétségbevonhatatlan tanúságai. A csapongó, szektáskodásba menő individualizmustól tradicionalizmusa és formalizmusa, óvja meg. Ide értendő az intézmények és hagyományos formák iránti tisztelet, moly a skót vallásos jellemben döntő fontosságú tényező. Nyilvánvalóan kitűnik ez egyetlen egy tényből is : a skót egyháztörténet eleitől végig nem más, mint folytonos küzdelem az egyházkormányzat egy formája, az episcopalizmus ellen. Már a reformáció tradicionális alapokon szervezkedett, bár az egyházkormányzatnak olyan formája nem marad meg, az uj forma, a presbyteránizmus alig 30 évvel a reformáció végrehajtása után keletkezik, és pedig Kálvin genfi egyházszervezete nyomán. A tradíció mozgató elve az egyházpolitikai vitáknak, a tradícióhoz való ragaszkodás okozza a szakadást a két egyház között, a mai skót vallásosság legynagyobb része bizonyos formák követése, melyek bibliai megalapozással birnak,