Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)
Sebestyén Jenőtől: Kálvinizmus és demokrácia
Kálvinizmus és demokrácia. 35 erői nem jutnak bele a társadalom vérkeringésébe, amig az evangélium, az Isten erkölcsi törvényei nem kormányozzák a társadalom életét is. Ennek az elszánt, határozott aktivitásnak azonban nem valami külső jelentéktelen forrásai vannak. Fő mozgató ereje nem a humanizmus, mint némelyek gondolják, nem is az illető népek faji aktiv karaktere, hanem valami más, mélységesen theologiai gondolat és ez az Isten szuverenitásának gondolata. Ezt vitte és viszi bele a kálvinizmus a társadalomnak életébe s éppen ez által lesz mindig purifikáló, megújító, rendet teremtő hatással, úgy az egyén, mint a társadalom életére. A végcél tehát a kálvinizmusban sohasem az egyén üdvössége, nyugalma, boldogsága a maga izoláltságában, hanem mindig valami végtelenül magasabb, felségesebb t. i. Isten uralmának biztosítása, dicsőségének érvényesülése, nemcsak a természet, hanem az ember életében is. Ezek után most már jobban megérthetjük tehát, hogy miért volt éppen a kálvinizmus mindenütt nemcsak az egyéni hanem a társadalmi életnek is kiváltképpen reformálója, és így, mint az evangélium eredeti igazságainak előtérbe állitója, s a róm. katliolicizmus diamatrális ellentéte, teljesen uj gondolatokat hozott nemcsak a theologiai és ethikai, de a társadalmi, politikai, sőt gazdasági élet számára is. Mindez különben benne van a közfelfogásban is; hiszen elég sűrűn halljuk, hogy a kálvinizmus elhatározó befolyást gyakorolt a nemzetek politikai, alkotmányos életének kialakulására; a szabadság, egyenlőség gondolatának s a demokratikus eszméknek pedig mindenkor zászlóvivője volt, mind amellett, hogy maga Kálvin inkább autokrata, uralkodó természet volt s uralkodott is. Egy világnézet megitélósénél azonban sohasem szabad csak az azt felépítők egyéniségét tekinteni, hanem elsősorban azokat az alapelveket, melyek rendszerükben vagy teljesen kifejtve, vagy akár csak csíraszerüleg is meg vannak, mert éppen abban rejlik mindig egy világnézet életképessége, hogy fejlődésképes. A mai modern vagyis az u. n. neokálvinizmus már sok kérdésben nem olyan, mint volt a régi, de azért mégis a réginek egészséges és természetes folytatása. * * * A kálvinizmusnak tehát, mint láttuk, természetében gyökerezik, hogy részt vegyen az állami ós politikai életben is. Az a gondolat tehát, hogy az evangélium nemcsak az egyén üdvösségére való, hanem gyógyszer a társadalom számára is, az a gondolat, hogy Isten akaratának és uralmának érvényesülni kell az egész világon, az egész életben, egyenesen meg4*
