Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)
Sebestyén Jenőtől: Kálvinizmus és demokrácia
34 Sebestyén Jenő. ν nyesen beleavatkozni, addig a kálvinizmust valami csodálatos hajtó erő vitte ki az életbe és a református individualizmusban különös ösztönzést nyert minden irányban az aktivitásra, vagyis arra, hogy személyét teljesen belevesse a világ ős a társadalom problémáinak megoldása körül tomboló küzdelmekbe, hogy szünetlenül, alaposan és építve dolgozzék. 1) És ha megkérdezzük, hogy mi volt ez a hajtó erő, mely a kálvinizmusnak ilyen hatalmas, elszánt, szinte harcias jellemet tudott adni, akkor ezt abban a főgondolatban találjuk meg, amely úgy hangzik, hogy mi egy óriási feladat elvégzésére hivattattunk el: arra t. i. hogy ne csak a saját lelkünk üdvösségével, a saját boldogságunkkal és nyugalmunkkal törődjünk, hanem első sorban azzal, hogy Isten dicsősége ós uralma helyreállíttassák ezen az egész világon, hogy az Isten akarata, törvényei érvényesüljenek az ,egész életben, az egész társadalomban, szóval mindenütt. íme a SoliDeo Gloria felséges gondolata mint a kálvini keresztyénség aktivitásának leghatalmasabb hajtó ereje. És éppen ez a főgondolat az, mely nem engedte meg soha, hogy a kálvinizmus passzivitásba, mysticizmusba essék, szóval valami egyoldalú érzelmi és zárkózott keresztyénséggó váljék. Hogy pedig éppen a Soli Deo Gloria eszméjénél fogva hogyan fogta föl a kálvinizmus az evangéliumot, hogyan lett az számára az örök aktivitásnak forrása ós ösztökéje, arra nézve nem állhatom meg, hogy ne idézzem azt a legklasszikusabb, legtalálóbb gondolatot, amelyet erre nézve valaha olvastam s a mely így szól: „így Calvin számára is az evangélium nem csupán arra való erő, hogy üdvözítse az egyeseket, akik hisznek benne, nem csupán vigasztalás a megkeseredett szivek számára, nem csupán a lélekre veszedelmes tévelygések legyőzése, hanem egyszersmind gyógyszer a nyilvános és általános bajokra, megtisztulás és megujulás eleme nagy társas közösségek számára és alapkő arra, hogy az ilyeneket azon felépítsük." 2) Ez a nagyszerű jellemzés világosan ós határozottan felmutatja előttünk a kálvinizmus aktiv jellemét, melyet leghelyesebben a tettekben megnyilatkozó vallásosságnak nevezhetnénk. Mert ha az evangélium valóban nem csupán a vallási áhitat perceire való, nemcsak arra, hogy titkon ajtónkat bezárva, csendes vallási elmélődéseinkhez az életet adja, hanem arra is, hogy gyógyszer legyen a nyilvános és általános bajokon, akkor világos, hogy az igazi kálvinista keresztyénnek nem szabad nyugodni addig, amíg az evangélium ') Troeltsch i. m. 623. o. ') Hundeshagen: Beiträge zur Kirchenverfassungsgeschichte und Kirchenpolitik 1864, 2940. id. Troeltsch i. m. 6060.
