Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)

Szlávik Mátyás dr.-tól: Lutheri és kálvini vallásosság

Lutheri és kálvini vallásosság. 301 titkaiba s az istenibe és emberibe, a mint az a legcsudálatosabban a keresztfán jutott kifejezésre, egészen luth. gondolat. Másrészt Luther is hálásan elismerte Dürer művészetét, s ebben hű követői is akadtak. Mellette a luth. egyházban még Bach S. említendő s ezzel egy szellemóriáshoz jutottunk. Thode találóan mondja, Giotto oly viszonyban van Franz-al, mint Bach Lutherrel. Mindkét esetben egy vallásos alkotásnak műremekével van dolgunk. De vonjunk csak példaképen párhuzamot Luther, Dürer és Bach között. Mindhármuk vallásosságának központja a megfeszített Krisztus. Dürer mindenféle formákban és technikai eszközökkel mindenkor fölvette a passzió thémáját, — s Bach főművei is passziók — legmélyebben „Crucifixus etiam pro nobis" c. H-moll miséjében. Mindegyikük Krisztus-alakja fenségesen férfias. Dürer Krisztusa egy fejjel magaslik ki a nép fölött, s a Bach-é basszusban énekel. Mintha csak Bach passziójából Dürer Krisztusa tekintene reánk ! Itt is, amott is ugyanaz a krisztusi mystika: Dürernél a kereszt alatti emberben s Bachnál az áriákban, a melyek a bibliai tudósításokhoz csatlakoznak. Mindhármuknál ugyanaz az ismétlés és hosszadalmasság — s ez épen a tárgyába való szeretetteljes elmerülésnek s a kifejezés kimeríthotetlenségének műve és eredménye. S mind hármuknál nem hiányzik a kedves, kedélyes és házias jelleg sem. Dürer Máriaélete szinte lehel, mint Bach karácsonyi oratoriuma s Luthernél is ugyanígy találjuk, gyakran küzdelmek között. S az isteni természet dicsőségének legfinomabb hangoztatása is, mely Dürernél természetes és Luthernél is gyakran említettük, Bachnál számos helyen s nem csupán híres pünkösdi áriájában található. A kinek fülei vannak a hallásra, ám hallja meg! Bachnak ref. ellentéte Händel. Egyházi énekének megítélésénél nem az jön tekintetbe, hogy melyik egyházban született, hanem az, hogy milyen szellemet árul el művészete. S itt nincs kétség arra nézve, hogy az a kálvinista szellem, a mint hogy ez a nagy mester ref. országban alkotta meg egyházi főműveit s ugyanott fényes elismeréssel sőt tisztes végső nyugvóhelylyel is találkozott. A westminsteri apátságban az angol nagyok között alussza örök álmait. (Aki tehát talán neheztel azért, hogy fentebb a kálv. Tersteegent a luth. vallásosság számára foglaltam le, annak szívesen elismerem, hogy a luth. Handelt a ref. vallásosságnak engedem át. Nem a keresztlevélen fordul meg a dolog, hanem a megnyilatkozó vallásosság styJján.) Mint Bachnak, úgy Händelnek is voltak előzői. A MarotBéza-féie zsoltáros, melynek 84 dallama a német ref. egyház használatába is átment, s annak Gondimel-féle „felségesen tiszta" harmonizálása, nem különben az ismert németalföldi