Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)

Szlávik Mátyás dr.-tól: Lutheri és kálvini vallásosság

Lutheri és kálvini vallásosság." 1) Irta: Lic. Preuss Jánös lipcsei egyet., fordította Dr. Szlávik Mátyás eperjesi akad. theol. tanár. Távol áll mi tőlünk a régi prot. dogmatikai harcokat fölidézni. Ez ellen egész multunk és felfogásunk a leghango­sabban tiltakoznék. Nem egy alkalommal szószólói valánk az egyházirodalmi- sőt kormányzati uniónak a hazai prot. egyházban, s annak idején volt védő szavunk Ballagi Mór lapjában még az unitáriusok mellett is. Elég nagy ellenségünk a vakhit és a hitetlenség. Ezek ellen és ne egymás ellen forgassuk a prot. apologótika és polemika tudományos fegy­vereit. És aztán minden igaz polemikának irenika azaz béke a végső célja. A két testvér prot. vallásfelekezet kü­lönbségeinek tárgyilagos, szenvedelem nélküli ismertetése azonban mindkét részen csak vallásos erősítésükre vezethet. Ha betegség a Separatismus és a babonás vakhit, úgy káros a homályos és zavaros ismeret is a vallás világában. A tisztább tudományos felfogás erdekében tehát jó dolgot végezünk, ha Preuss lipcsei theol. tanárnak a Luthardt­féle „Alig. Evang.-Luth. K.-Ztg." jelen évfolyama 9—14. szá­mában „ Lutherische und reformierte Frömmigkeit" c. hosszabb cikksorozatát szerző engedélyével megismertetjük. Különben erről a kérdésről Dr. Masznyik Endrével, ezzel a jellegzetes magyar lutheri theológussal is bővebb eszmecserét folytattunk a nyári szünidő alatt az ő balaton-fonyódi tusculumában. * * * Szerzőnk mindenekelőtt cáfolja azt a felfogást, mintha a két prot. egyháznak ugyanazok volnának a vallásos alap­elvei. A porosz unióval szemben azt vitatja, hogy azok még Rómával szemben sem egyek. Ennek beigazolásáúl idézi Kaftan, Kahler és Kim dogmatikáinak ide vonatkozó meg­határozásait. Az első azt mondja: „A két evang. hitfelekezet határvonalai a tudományos theológiában eltűntek, s immár meg sem is állapíthatók." A másik arra utal, hogy „a keresz­tyénségnek két alapelvileg különböző értékeléséről nem szólhatunk s az egyházi tudomány tankülönbségei többé ') Hálásan elismerem, hogy e dolgozatot Dr. Masznyik Endre pozsonyi theol. akad. igazgatótanár revideálta.

Next

/
Thumbnails
Contents