Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)

Ravasz László dr.-tól: A magyar prot. igehirdetés a XVII. században

A magyar protestáns igehirdetés a XYXI. században. 283 kezdődik a nagy Rákóczy György felett mondott halotti beszéddel s végződik egy évtized multán, a Lorántffy Zsuzsánna halála évében. Ez alatt az idő alatt Erdély nagysága lehanyatlik, dicsősége elborul s a fenesi síkon eleső II. Rákóczy György özvegye: Báthory Zsófia, fiával, Ferenccel katholikus hitre tér és Sárospatakra beköltöznek a jezsuiták. A lejtőn való zuhanásnak eme szomorú évtizede minden fájdalmával ott tükröződik a Medgyesi beszédeiben. „Szerelmes, édes marokni nemzetének" minden romlását „jajjok"-ban siratja el és hat ilyen jajszó hirdeti az ő neki búsult, prófétai fájdalmát, melyet egyik beszédében') így fejez ki: „Azt a keserves jajt, hogy a népek valóságos igaz örömöknek és minden becsületeknek fundamentoma elfordulván, megszűnik minden örömök és becsületeknek koronája földhöz ütődvén, csúfságra és gyalázatra kelnek : a bűnök hozzák". Dorgálja, feddi népét, a „condorlott magyart", olyan forró szeretettel, hogy könnye hull bele. Mindegyre visszatér alapgondolatához, meg kell térni az „elmeált alváltoztatás" igazi módján, amelyet részletesen leír Rákóczy György koporsója felett mondott beszédében.

2) Csak ez a hit az igazi; ama drágalátos aranygyűrű, melynek csodatevő erejét a belehelyezett kő: a Jézus Krisztus adja. Azért „ha véled, hogy hited vagyon, vizsgáld meg, ha ezen az úton (a leírt methodus szerint) tettél-e szert reá, mert bizonnyal . . . ezen kellett venned; egyébként tudjad, hogy nincs hited".

3) Nemes pathosz, prófétai szenvedély ömlik el beszédein ; egy prédikátor, kinek átforródott beszédje tulkiáltja kortársaink theologia kérdéseket vitató szent lármáját. Korának legjobb stilisztája, kinek szava igy szárnyal a nagy Rákóczy Györgyhöz intézett búcsúzásnál: „Tégedet penig már, oh igyefogyott s csaknem elfogyott szegény nemzetünknek jó fejedelme; nagy gondviselő, nagy hitű, nagy kegyességű kegyelmes Urunk: Szemünk ragyagó világa, amelynél láttunk ; fejünk ékes koronája, mellyel dicsekedtünk; Nagy szerencséjü, sok áldású édes Dávidunk, kinek árnyékában sokszor reménység felett megmaradtunk . . . isteni szolgálatban . . . buzgó Jósiasunk, tovább óh már nom tartóztathatunk : fényes földi fejedelemségednek friss palotájából szomorú boltod felé meg kell indítanunk" !*) Ennyi zokogó numerus csak száz év múlva, a Rákócziak utolsó diákjának: Mikes Kelemen prózájában lüktet. ') Ötödik jaj és siralom Sp. 1658. p. 15. a sok jajjokkan s bánatos szívvel ejtett könyhullatásokba merült szegény igaz magyarok egynehány kesergő siralmai c. gyűjteményben. R. Μ. Κ. I. 934. a) U. o. Harmas jaj p. 12-16. ") U. o. p. 18. 4) U. o. p. 24. V. ö. József patriarchának Egyiptomba érkeztéről szóló festői leírását. U. o. p. 46