Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)

Ravasz László dr.-tól: A magyar prot. igehirdetés a XVII. században

A magyar protestáns igehirdetés a XYXI. században. 281 szökni nem bátorságos." Nem kell több pört indítani, hanem csak amennyit a tanító leszállíthat. Felejtkezésbe ment s eltemetett eretnekségeket nem kell kiáskálni, mert azokról beszelleni nem egyéb, hanem azokat hintegetni. Az így megoltalmazott igazságot megvilágosíthatjuk egy vagy két illendő páterek mondásival, példákkal, hasonlóságokkal, egybevetésekkel, de ritkán s igen szűkön, mert sietnünk kell a beszéd legfontosabb részére a „haszon"-ra (usus). A haszon az, ami a prédikáció kiváltképen való főcéljával, a hallgatók épületivel, leginkább egybeköttetett. A haszon elméleti, vagy gyakorlati. Elméleti az oktató és cáfoló haszon, amellyel már a tanúságban foglalkoztunk; gyakorlati, vagyis az életet néző haszon a megjobbítás (ráintés) feddés és vigasztalás. A megjobbítás a jóra való indításból áll, tehát a jónak szükséges, könnyű és hasznos voltát írja le, vagy a rossztól való elriasztásból áll, mikor a rossznak felesleges és becstelen következményeit rajzoljuk. Itt kell legyőzni a megjobbulás akadályait, mikor azt állítja valaki, hogy van hite s megtért, tehát ki kell mutatni, hogy vagyon-e igazán s ha van, nem öregbedhetik-e? vagy amikor halogatja a megtérést, tehát meg kell győznünk, hogy az idő rövid, a feladat nagy; végűi mikor a hívő a megtérést lehetetlennek véli s meggyőzzük kételkedésének hamis voltáról az Isten ígéreteiből s hasonló lelkű és mégis megtért hívők példájából. A megjobbításnak ellenpárja a feddés, mikor meglevő gonoszt távoztatunk ei. Ezt a feddő haszonban végezzük, amikor leírjuk a bűn megsiratandó állapotát Istennek igazságos átkával együtt, ezzel szemben pedig felmutatjuk az evangéliumi Ígéreteket, melyek a megtérőknek tétettek. Ε haszon osztogatásánál meglássék rajtunk a bűnösök iránti szerelem a bűn elleni háborgás minden gerjedezése között is és az, hogy mi nem a magunk mulatságára, hanem isteni kénytelenség alatt feddőzünk. A gyenge lelkiismeretűeket csak vesszővel kell dorgálni, a megkeményedett és megátalkodott gonoszakat azonban rettenetes ostorral, scorpiókkal, vaspöröllyel kell verni, sujtolni. Végűi az etető orvossággal jól megmardosott szíveknek kiosztjuk a vigasztaló hasznot, amelyben hathatós jegyekkel mutatjuk meg, hogy az a jó, amely emlegettetik, a hallgató személyére tartozik és megbizonyítjuk, hogy a mi gondviselő Istenünk mindent javunkra rendel, kiváltképen a Krisztusban való bőséges megváltásnak Ígérete és koronája által. A berekesztés nagy mesterséget kiván. Részei a befejezés (foglalat) és az indulatok felindítása. Mindenek legyenek erősen s buzgósággal, mivel az végén nevekedni kell az indulatnak. A beszéd megtanulása legyen logikus, vagy táblás, áhétatos: a mondandó dolgokat csudáló, alázatos: mindeneket magára szabó. Az előadás legyen félelem nélkül való, mert a félelmet a sátán szerzette,